Koren Pál: Jézus élete - Az iskola és a család számára (Békéscsaba, 1921)
Jézus föltámadása
145 az Isten az égi módok és lények igénybe vételével is intézkedett. De akármi és akárki gördítette, tudnivaló, hogy azt nem azért tette, hogy Jézus kijöhessen a sírból, hanem azért, hogy a közeledő zarándokok bejuthassanak a sírba. Az imént mondottak hallatára és láttára a sir őrzésére kirendejt katonaság egy része rémületében daléit. Hogy is ne ijdet volna meg a föltámadottól, akitől a halál is megijedt. A másik része meg elillant, mint a bagoly és denevér a fölkelő nap elől. Hogy is tartóztathatta volna fel azt, akit a sir és a nagy kő sem tudott feltartóztatni. Krisztus pedig e közben feltámadott. Hogy mikor és hogyan, azt nem említik az evangélisták, mert nem látták, amint nem csak az akkori, de az embernek lelkében folyton történő feltámadást sem látja senki — talán azért, mert az Isten a látványosságnak nem barátja. Amig ez a golgotái temetőben történt, Jézus Jeruzsálemben is feltámadott. Ezen eseménynek elbeszélését annak megemlítésével kezdi az evangéliom, hogy a nők a hétnek első napján mentek Jézus sírjához. Csak igy hallották aztán az angyaltól azt az evangéliomot: Ne féljetek: csak igy láthatták elsőkül a feltámadott Jézust. Mig ellenben aki e jövetelt életének utolsó percére halasztja, az több, mint valószínű, hogy lekési ezt a kegyelmet. A hétnek első napján, tehát vasárnapon; azon a vasárnapon, melyen megszűnt a vasárnap hétköznap lenni, mely anyjává lett a keresztyén vasárnapoknak; azon a vasárnapon, melyen először ünnepelték az apostolok e napot (Ján. 20, 19.), de amelyet azontúl mindig megünnepeltek (Ján. 20, 26. Csel. 2, 1.) — ezen a napon mentek kora reggel a nők a sirhoz. Még sötét volt, amikor utrq keltek. Némelyikünk meg csak akkor indul Krisztus keresésére, mikor már elsötétedik a szeme, leáldozóban a napja. Mikor már útban voltak, csak akkor jutott az eszükbe, hogy sietségükben nem hívtak magukkal olyanokat, akik a nagy követ elgörditenék a sírtól. Oh áldott sietség! — Mit tettek hát? Talán szétnéztek, s mikor a keresett segítség sehol sem mutatkozott, visszatértek Jeruzsálembe? Isten ments! Az istennépének ez a szó: vissza! t. i. ha az annyit tesz: vissza a latrok barlangjába! a szótárából ki van törülve. Neki, ha még annyi kő és akadály van is Istenhez vezető útjában, az a jelszava: Előre! Ezek a nők is, minél gyámoltalanabbak voltak, annál inkább siettek ahoz, aki a mi Erőnk, Bizodalmunk és Gyámolunk. Amint ők igy nyugat felől jöttek Jézus sírjához, kelet felől szintén egy oda törekvő zarándokot pillantottak meg — a felkelő napot. A feltámadásnak ez a naponkinti hírnöke szintén részt kért az ünnepségből. Gondolkozzanak e fölött azok a templomkerülők, akik nap gyanánt szeretnék magukat imádtatni.
