Pröhle Henrik: Keresztyén vallástan Luther Kis kátéja nyomán - Népiskolák felső-, polgári- és középiskolák alsó osztályai számára (Pozsony, 1929)

II. A kis káté magyarázata - Első főrész

41 Eíez. 4, 29. Semmi tisztátalan, megveszett (ocsmány) beszéd a szátokból ne származzék, hanem amely hasznos az építésre, hogy kedves legyem a hallgatóknak. Amit kimondani bűn, azt hallgatni is bűn. Azért kerüljük azok társaságát, akik ocsmány beszédben gyönyörködnek. I. Kor. 15, 33. Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok. (Sámuel kerülte Eli fiainak társaságát.) Ne tegyük testünket a bűn eszközévé sohase! Gondoljuk meg, hogy testünk is az Istené és Isten nem tűrheti, hogy azt a bűnnel beszennyezzük. I. Kor. 6, 19. Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a ben­netek lakozó Szentléleknek temploma? I. Kor. 3, 17. Ha valaki az Isten templomát megroutja, miegrontja azt az Isten; mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti. Ifjúságom teremtője, Hallgasd meg kérésemet: Tégy, óh mindem jók kútfője, Bölccsé s jóvá emgemet. Atyám, néked köszönhetem Lelkem, testem és mindenem. Te segélj, hogy serényen Járjak a jó ösvényem. Dt. 495, 1. v. Gy. 63. Példabesz. 4, 23. Mindem őrizésnek felette megőrizzed a te szí­vedet, mert abból származnak az életnek cselekedetei. II. Mitkiván ahatodik parancsolat a házas­társaktól? Azt kívánja, hogy kiki az ő hitve­sét szeresse és megbecsülje. Hitvesek vagy házas- társak a férj és feleség. Ezek házasságban élnek egymással. A házasságot maga Isten rendelte a teremtéskor. Először te­remtette a férfit, Ádámot, aztán segítő társul melléje adta az asszonyt, Évát. így lett a férfi az asszonynak férjévé (urává), az asszony pedig a férfinak feleségévé, egyik a másiknak hit­vesévé.

Next

/
Thumbnails
Contents