Scheller Arnold: Hasonlatok a kátéhoz - Segédkönyv a népiskolák, konfirmandusok és ismétlő iskolások vallásoktatásához (Orosháza, 1904)

Első rész - Az Úrnak 10 parancsolatjáról - VIII-ik parancsolat

33

Ha a békák alkonyban elkezdenek brekegni, csak gyertyát gyújtsunk, rögvest elhallgatnak: a ki hallja a rágalmazást és van bátorsága világot gyújtani vagyis az istentelen beszédet istenes szavakkal legyőzni, az a rágalmazást csakhamar elnémítja.

Nekünk felebarátainkat mentenünk kell, — ezzel azonban nincs az mondva, hogy a bűnt, a vétket palástoljuk. Ez hamis tanúság volna, már pedig nekünk felebarátunk ellen hamis tanúságot mondanunk nem szabad. Ott pediglen, hol embertársunk gyengéiről jó indulattal beszélgetnek, jó tulajdonait is kiemelhetjük, szólhatunk jót felöle, mindeneket jóra magyarázván.

Általában embertársaink hibái mellett ne feledkezzünk meg jó tulajdonságaikról sem. Ha feljutottunk a hegynek csúcsára s gyönyörű völgy tárul el lábaink alatt, ott a távolban erdők koszorúzta bércek s mindenféle szemet gyönyörködtető mezők, földekés erdők váltakoznak, ki törődik akkor a kőtörmelékkel, mely a közelben hever! Rossz bizonvitvánv volna az. De ekként rossz bizonyítvány az is, ha valaki másnál mindig csak a rossz tulajdonokat fedezi fel, de a jót soha meg nem látja.

A Jeruzsálem előtti úton egykor egy döglött kutya hevert. Mindenki látott rajta valami csúnyát. Az egyik a sovány jószág oldalbordáit olvasta meg, a másik bozontos szőrét ócsárolta, a harmadik sovány csontjait. Ismét egy másik szidta a szomszédot, ki a dögöt, mely megrontja a levegőt, nem takarítja el az útról. Jézus is oda jött, nézi a kutyát, megáll s igyen szól: „Mint gyöngyök, oly szépek fogai.” Úgy mi is ismerjük el a jót, a hol csak látjuk.

3