Scheller Arnold: Hasonlatok a kátéhoz - Segédkönyv a népiskolák, konfirmandusok és ismétlő iskolások vallásoktatásához (Orosháza, 1904)

Első rész - Az Úrnak 10 parancsolatjáról - III-ik parancsolat

IB

lélek is eped a világosság után. Elzárnék-e ennek dacára magunkat az elől?

A régi várakban egész csomó tömlöcöt, földalatti börtönt látunk. Hogy érezhették magukat a szegény foglyoK, kik ott lenn sínylődtek? Még ma is borzadva látja a néző az aggastyánt, ha pár pillanatra e sötét börtönökbe lép s felvidulva vesz lélekzetet, ha ismét napfényre jut. A léleknek is van sötét börtöne, s a ki megveti az Istennek igéjét, az a legjobbtól fosztja meg magát : a világosságtól.

Vannak ismét emberek, kik a\t mondják: A mit a templomban hirdetnek, a\t már én úgy is tudom; a mit nekem keresztyénnek tennem avagy elhagynom kell, mind tudom, nem szükség újra hallanom. Ugyan mutass olyan kézművest, a ki az ő mesterségét elannyira érti, hogy már többé semmit sem kell lanulnia. Mutass nekem olyan kereskedőt, olyan művészt, olyan tanult t,n- bert, kinek már többé nem kell tanulnia. A mily kevéssé vagyunk képesek földi hivatásunkat tökéletesen megtanulni, ép oly kevéssé, sőt még kevésbé vagyunk képesek a mi mennyei hivatásunkat teljesen megismerni, mely reánk, mint keresztyénekre, háramlik.

Vannak mások, kik bírnak ugyan érzékekkel az Isten igéje s annak hirdetése iránt, ámde nincsen arra idejük, még vasárnap sem.

A nagy városokban létesítenek a házak tömkelegében sétahelyeket s a kinek egy kis nyugalomra s felfrissülésre van szüksége, örömmel keresi fel e csendes helyeket. Nem hasonlit-e a mi életünk foglalkozásaival, fáradalmaival és gondjaival oly sokszor a szűk, füsttel telt utcák tolongásához? Nem kell-e hálatelten, üdvözölnünk, hogy Isten gondoskodik számunkra pihenőhelyekről ?

Mennyire örül a vándor, ha forrást talál, hol felfrissítheti magát! Mily jól esik neki a rövidke pihenés, a hűvös, árnyas helyen! Mily öröm töltheti el a mi szi- vünket'is, hogy van egy napunk, melyen megnyugoszunk munkáinktól.

Mily lélekemelő, ha a város zajából a néma természetbe lépünk, az erdők s mezők friss zöldjébe, a csendes hegyek közé. Ily felvidulásra szüksége van a lélekI