Bancsó Antal: Keresztény hittan és erkölcstan prot. középiskolák VIII. osztálya és tanítóképző intézetek utolsó évfolyama számára (Sopron, 1888)

A) Keresztény hittan - Negyedik rész: Az üdvösség elsajátítása a szt. lélek működése folytán

2. Szentségeknek azon vallásos szent cselekvényeket nevez­zük, melyeket Jézus Kr. rendelt s a melyek ennélfogva az ő rendeletét kifejezd isteni igével összeköttetésben, külső érzéki jelek alakjában tartalmazzák az isteni kegyelmet. A szentségek fo jelentősége ugyanaz, mint Isten igéjéé, t. i. hogy bennük és általuk az Isten kegyelme nyujtatik minden hivő üdvösségére. Ez azt jelenti, hogy habár a szentségek valósággal magukban foglalják az isteni kegyelmet, mindamellett azoknak az ember üdvösségét eszközlo kegyelmi hatásához nem elegendő a külső kiszolgáltatás és a külső elfogadás (opus operatum), hanem meg- kivántatik a hit, melylyel az ember a neki nyújtott isteni kegyel­met elsajátítja. A szentségeknek azután még azon jelentőségük is van, hogy bennük vallást teszünk hitünkről s ennélfogva azok a kér. egyházhoz való hozzátartozás ismertető jelei. Jézus Kr. két oly vallásos szent cselekvényt rendelt, melyekhez az isteni kegyelem és az üdvösség Ígéretét fűzte, azért a prot. egyház csak két szentséget ismer el, melyek is a keresztség és az úrvacsora. A kegyelmi eszközök és velük együtt az egyházi fegyelem kezelésében áll az egyházi hatalom. S hogy a kegyelmi eszközök méltóképen kezeltessenek, nevezetesen, hogy Isten igéje tisztán és igazán hirdettessék és a szentségek Kr. rendelése sze­rint helyesen szolgáltassanak ki és az egyházi fegyelem is üdvö­sen gyakoroltassák, — e czélra szolgál a kér. egyházban az egyházi hivatal, melynek képviselői e szerint az egyház megbízásából nyerik és gyakorolják kötelesség szerint minden jogaikat. 31. §. A keresztség és az úrvacsora. A keresztséget Jézus a következő szavakkal rendelte, me­lyeket tanítványaihoz intézett: „Elmenvén tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén okét az Atyának, Fiúnak és Szt.-Lélek- nek nevébe.“ (Máté 28• 19). A keresztség kegyelmi hatását viszont a hit alapján az ember üdvösségére Jézus ezen szavai fejezik ki: „A. ki hiszen és megkeresztelkedik, üdvözül, a ki pedig nem hiszen, elkárhozik.“ (Márk 16*16; v. Ö. Ján. 3 5). — A kereszt­4* — 51 —

Next

/
Thumbnails
Contents