Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1892-03-01 / 8. szám
173 Ki gyújtja meg újonnan azt a fáklyát, Világot vetve áldón mindenütt? Ki vezeti jobb partra azt a gályát, Mely a habok közt már-már elmerült ? Te eljövél, népeknek tanítója, Épitni kezded béke szent müvét; — Te eljövél esdö, panaszló szóra, Nagy lelked fényét szerte hintve szét. Es templom épült a szent tudománynak, Hol összegyűjtőd a nép ifjait Hogy hallják hangját az Úr szent szavának, Mit a te ajkad oly dicsón tanít. Nagy szellemed köré seregle minden, Ki szent eszméért küzdött és hevült Ezer sugár repült szét szerte innen S az éj sötétje hajnalra derült. Szép volt e hajnal, — milliók jövője, Bilincstörő szellemnek hajnala. Az Ige ismét visszatért e földre, Felhangzék ismét az Úr szent szava. Kételyt elűzte az örök igszság, A szép remény ismét feltámadott . . . Te vitted ott legeiül azt a fáklyát, Te, a nagyok között a legnagyobb! . . . lm, három század ünnepel ma Téged S benned a munkás szellem érdemét! Érezzük a múltból visszatérő fénynek Dicső csodáit, áldó melegét. • Egy emberöltő lép a más nyomába, A századon század áthömpölyög: De bár a test sírjába már leszálla, A szellem él, — a munka, az örök! Schöpflin Aladár.
