Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1891-09-01 / 1-2. szám

2

Bocsásd le ránk, bocsásd áldásodat;

Munkánkat, im’, neveddel kezdjük el.

Te benned bízik, benned a remény,

Melyet szivünk oly epedőn nevel.

. . . Felzeng dalunk, nagyságod’ hogy dicsérje:

Fogadd kegyesen gyenge szózatunk’ . . .

Add, hogy legyen a szenvedésnek vége,

Hisz mi hűséges gyermekid vagyunk.

Bocsásd le ránk, bocsásd áldásodat . . .

Ha sújtasz is, csak áldunk tégedet.

Kiket elvittél soraink közül,

Azoknak adj egedben menhelyet.

A sir virágos, repkény-födte dombja Boruljon hamvaikra enyh-adón . . .

És jöjjenek ránk, — annyi fájdalomra! —

Derült örömnapok vigasztalón !

Schöpflin Aladár.

é*>

Beköszöntő.

Jelen számmal a „Gondolat“ immáron a XIII. évfolyamba lép s azon hö óhajjal indítjuk útnak kisded lapunkat, vajha minél szivesebb befogadásra találna prot. közönségünk müveit köreiben.

Újból édes, de nehéz munkára egyesült a három testvérintézet iljusága. Édes — mert az Úr szt. tudományának van szentelve s mert szentegyházának szolgálata örömet hozó, de nehéz is — mert e munka végzői kezdők: olyanok, kik charismáiknak még csak tudatára ébrednek, kik azokat kifejteni s érvényre emelni még csak tanulják s tehetségeiket