Gondolat, 1891-1892 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1892-05-01 / 10. szám

A legelső kis Gyulánk volt:

Még alig, hogy gügyögött, Máris elment, — ott pihen most Tarka virágok között.

Kis falusi temetőben

Domborul a sirhalom. — Oly rég láttam, — és ki tudja, Mikor, mikor láthatom ?

Téli szélvész zúgva, búgva Zörgette az ablakot . . .

A szobában ifjú lányka,

Néma, csendes, bús halott — Rózsabimbó hervadott el Szép tavasza reggelén,

Dalos madár hallgatott el Első, bájos énekén. .

Óh mi drága rózsabimbók, Üdülésünk, örömünk,

Mért, hogy mostan szép virágot Csak sírodra lehetünk ! ?

. . . Kora ügynek hervadásán Mért hervadt el a fa is ? Mért vágyott a te sírodnál Sírjába az apa is?

A tél elmúlt, fájó sebünk Még be sem is hegede S jó atyánkat kor, betegség,

Méla gyásza verte le.

Ügy álltunk ott sírja halmán, Roskadva a kín alatt,

Mint, ha fészkük vihar dúlta, Csüggedt félénk madarak.

Már azt hittem annyi búra Enyhülés sem jő reám : Akkor azt a régi könyvet Vette elő jó anyám.