Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1891-04-01 / 9. szám
188 Láthatjuk ezekből, hogy politikailag a forradalom csakugyan nem ért még véget a convent bukásával s ha az egyház helyzetét tekintjük, akkor sem mondhatunk mást. A direktórium csakhamar hatalomra jutása után újból eltörölte a már kétszer helyreállított vallási szabadságot. A templomok becsukattak, a papok üldöztettek s esküre kényszeríttettek a királyság ellen. A felekezeti iskolákban a tanítás beszüntettetett, nehogy keresztyén szellem hirdettessék bennök s állami iskolák állíttattak fel, melyekben azonban a tanítás oly annyira el volt hanyagolva, hogy a gyermekek még helyesen olvasni sem tanultak meg. Nem csodálkozhatunk ezt tudva, ha a forradalom után oly tudatlanságot látunk Francziaországban, a minővel máshol seholsem találkozhatunk. Sőt ezzel még meg sem elégedett a direktórium ! Egyik tagja La Reveillere Lepeaux új vallást alapított, melyet, mintáz isten és emberek szeretetének vallását „Theophylanthropismus“- nak nevezett. Isten, halhatatlanság, erény és a természetnek vál- tazó, élete voltak tárgyai ezen kultusnak, mely azonban sem a keresz- tyénség sem az egyenlőség szellemének meg nem felelvén, csak. hamar a nyilvános gúny marásának Ion kitéve s bármennyire párt fogoltatott is a direktórium által, a legnagyobb szigor daczára csak tengődve élt egy ideig, mintegy azért, hogy az első consul egy kárhoztató szavára összeomoljanak hiányosan felépített falai. Egy dologból nem akart a direktórium semmi áron engedni: a dekadok megünnepléséből. Nem kiméit semmi költséget, nem riadt vissza a száműzéstől, csakhogy a kér. ellenes határozatok közül ez egyet érvényben tarthassa. Valóságos ünnepekké avatta e napokat. A templomokban felolvasták a megelőző tiz nap nevezetesebb politikai eseményeit, egy két czikk szólt a földmivelésről, a többi időt a házasságok, születések, halálozások, elválások felolvasására fordították, egy szóval oly dolgokat hordtak elő, melyek által az érdeklődést felébreszthetni, fenntarthatni vélték. De a szerencse még sem akarta munkájukat kisérni. Mindinkább nagyobb lett az ellenszenv az ünnepek iránt s midőn 1799. az ünnep első és fő bajnoka a direktóriumból kiesett, vele együtt aláhanyatlott a dekadok ünneplése is s nem sokára még csak szó sem volt róla hallható. E helyett kinyíltak a templomajtók a kér. isteni tiszteletek számára, megkondultak az oly régóta néma harangok, hogy imára hívják a hívők seregét, hogy ők is hirdessék azon ember dicsőségét, ki 1799. nov. 10-én megdöntve a direktórium hatalmát szabadságába, jogaiba állította vissza a kér. vallást s véget vetett a 10 évig dúló véres forradalomnak. Fölösleges talán mondanunk, hogy e férfiú Napoleon volt. 0 volt az, ki a keresztyénséget borzasztó lealáztatásából újra felemelte,
