Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1890-10-01 / 3. szám
47 ellen, nézzük csak az e véres harcz eredményét feltüntető 1433-iki prágai egyezményt, melyben a husziták követelik, hogy 1) „a tiszta evangéliumot anyanyelven, szabadon hirdethessék, 2) az úrvacsorát két szin alatt, az eredeti szereztetés szerint oszthassák ki a halálos bűnös kivételével minden hívőnek ; 3) a pápaság a világi javakról mondjon le és úgy éljen, miként az apostolok. 4) szigorú egyházi fegyelem gyakoroltassák s a halálos bűnösöket, akár világiak, akár papok, a világi hatóság halállal büntesse.“ Világosan láthatjuk e pontokból a husziták tanait s lehetetlen bennük fel nem ismernünk az evangelmi szellemet. De fejezzük be előbb csehországi történetüket, hogy aztán Magyarországba térhessünk át a husziták, mondhatjuk sohasem leltek hazájukban igazi békét s ez a körülmény arra indította nagy részüket, hogy idegen földre kibújdosva keressék azt így jutott egy részük Lengyel és Porosz országba, a másik pedig hazánk északi vidékeire a Kárpátok közé a XVI. század elején s részben az előbbi század végén. Történet íróink megszokták a huszitákat egyszerű rablók nevével illetni, kik a felvidéken folyton garázdólkodnak, rabolnak, pusztítanak. Van némi tekintetben igazuk, mert igen valószinii. hogy e népnek erkölcsei a hosszú, elkeseredett harezok között, melyet szülőföldükön a létért s vallásért való küzdelemben folytattak, — megromlottak s a folytonos üldözés következtében, midőn erdők, rengetegek között élve élelmüket csak rablással szerezhették, egészen elszoktak a tisztességes munkától, de az is bizonyos, hogy nálunk, új hazájukban sem volt nyugalmuk, itt is utalva voltak folytonosan az önvédelemre s ha a józanabbak közülük valami jogot akartak nyerni, kérésük legtöbbször elutasíttatott. Ezenkívül különösen a katholikusok jókor belátták, hogy vallás dolgában a husziták által égő kanóez vettetett közénk, mely veszedelmes lehet egykoron s azért hatalmasan dolgoztak ellenük. Bizonyos, hogy 1506-ban a magyarországi husziták kérvényt nyújtottak be Ulászlóhoz, melyben egyházújítást sürgetnek s melynek védelmére 1508-ban vádiratot is szerkesztettek. De a magyarban nincs meg az a természet, hogy könnyen beleegyeznék idegenek tanácsába. Ha valamit az országos közakarat hoz létre, az szent előtte, az előtt meghajlik s engedi foganatba lépni. Ezen vallási ügy azonban az ország oly részéből jelentkezett, melynek lakóit a nemzet nem is tekintette magáénak, általában idegenkedvén minden szláv befolyástól. Mindazonáltal a kérdés fel lett vetve, hihetőleg sokaknak szeget ütött a fejébe, kik aztán gondolkodva kétségkívül jogosnak ismerték el azt.
