Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1891-02-01 / 7. szám
különböztetve azt az anyagi s tünékeny jelenségektől.“ A pliilosophia méltatásában nem gyönge utódja Descartes, ki kijelölte neki az utat, melyen „a legbiztosabban s leggyümölcsözőbben baladhat.“ A ilyen tekintélyek bizonynyal megtörik a tudományoknak azon álláspontját, mely a philosophiát és kutatásait semmibe sem veszi. Azért helyes Barthélemy-Saint Hilaire ama megjegyzése, melyben a tudósok részéről több türelmet követel. Ez azért is kívánatos, mert a helyes utón haladó pliilosophia a gyakorlati életben is sok társadalmi bajon tud segíteni. II. A vallás és a philosophia — Thiers szavai szerint — „két halhatatlan testvér, mely egymást gyámolíthatja s mindegyik munkál- kodhatik a maga részéről az emberiség közös javán.“ így ismét félreértésen alapul az a vád, mely a hitet és az észt, a vallást és a philosophiát ellentétbe állítja, úgyhogy egyik kizárja a másikat. Ezt az álláspontot foglalja el a katholikus egyház, melynek még legszabadelvűbb képviselői, mint Bossuet és Feneion is elfogultan nyilatkoznak az észről. Bossuet szerint az ész nem képes az embert vezetni, sőt erős sarkasmussal a János jelenéseiben leírt „szörnyek közt a másodikhoz hasonlítja, mely úgy beszél, mint a sárkány.“ Csak a hit által ismerjük meg magunkat, mig a tudományok ismeretei gyengék. Arról megfeledkezik, hogy az emberiségnek mily hasznot tett pl. a görög bölcsészet. A szelidebb szavú Feneion csak azt hozza fel az ész ellen, hogy „kevés ember szokott magába szállani, hogy az ész tanácsára hallgasson.“ Bár nem ellensége a szabad akaratnak, mégis hogy a vallás eszményisége azoktól se legyen elzárva, a kik a belsejökben megnyilatkozó isteni szózatot nem hallják, szükségesnek tartja az egyháznak, mint legfőbb és csalhatatlan tekintélynek a vezetését. Barthélemy-Saint Hilaire is ezen az alapon mutatja ki — bár sophismákkal —, hogy a kath. egyháznak miért volt joga az észt elnyomni. Szerinte ugyanis csak fokozatosan érlelődött meg a kath. egyházban az a gondolat, hogy a lelkeken uralkodjék. Ezt nem a katholicismus lényege hozta magával, hanem a „zavarok megakadályozása végett állapította meg a tanok összeségét és tette az egyesre kötelezővé.“ Azután így folytatja: „midőn ez megtörtént, a pápaság a keresztyénség szálait kezében tartván, oly erőre tett szert, hogy a lelkiismereten uralkodva a császárokat is meggyőzhette.“ így nagyon őszintén bevallja a kath. erkölcsi hatalom lényegét és tulajdonképeni czélját; de nem tartja ezt oly ténynek, mely
