Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1891-01-01 / 6. szám

127

nehéz feladatot teljesíteni, „már mint ösmerősök és jóbarátok találkozzanak" és közös munkásságuk egységesebb s így gyümölcsözőbb legyen. —A szokáshoz képest, de a őséi magasztosságától áthatva, küldte a pozsonyi theol. ifjúság olvasóköre ez idén is három tagját, névszerint Margócsy István. Taubinger Rudolfot és Zúz Pált, képviseletében a soproniak testvér-baráti körébe. — Utjukról az olvasó- körnek deezemberi rendes ülésén tettek jelentést. .Jelentést mindarról a szépről, nemesről és lélekemelőről, a mit tapasztaltak és játéreztek, minek drága emlékét kincsükként őrizni fogják. A dolog lényege még, hogy a soproni testvérek a szóban forgó eszmét ép oly lelkesedéssel ölelték fel s azt ugyanoly életrevalónak és szükségszerűnek tudják, mint bizonyára a pozsonyi theol. akadémia ifjúsága. — A ezél- nak életreható voltát éreztették, midőn theologiai egyesületük ünnepélyes ülésében, szeretettel fogadva a pozsonyiak küldötteit, szives, szeretetteljes körükbe őket bevezették. Az ülésen jelen volt a nagy- tiszteletű tanári kar annak jelentőségét emelve jelenlétével is. Az ifjúsági énekkar ajkán fölzendült „gályarabok éneke“, mintha csAk az összetartás szellemét hívta vólna fel: »Egy test és egy lélek — legyetek — miképen, hogy a ti hivatalotoknak egy reménységére is hivattatok“ ! (Éphez. 4. 4.) A buzgó fohász pedig a szív mélyéből sóhajtott áldásért a közösségre. A pozsonyiak küldöttségét nagy- tiszteletű Poszvék Sándor igazgató úr üdvözölte meleg szavakkal, ráutalva jöttüknek érdemleges pontjára. Erre Zúz Pál átadta a pozsonyiak szívből eredő üdvözletét. Ez ülésen láthatták a jelenést s hallhatták a jelszót: „in hoc signo vinces.“ — A diszülést követte az „agapé“, mint méltán nevezték a szeretet lakomájának. A nagytiszteletű tanári kar szives részvételével itt, a kedélyes körben is

megtisztelte az ifjúságot.-------Három tanulságos, szép napot töltött

küldöttségünk Sopronban, ezalatt, — már a mennyire idő és alkalom kedvezett — megismerte a város intelligentiáját, fesztelen, kellemességével vonzó szórakozását; meg a csinos várost külsőleg; a lyceumot intézeteivel s főleg a theologiát; de kiváltképen a mi küldetését illeti: megismerkedett a soproni testvérekkel s az előadásokon is hospitálva, a nagytiszteletü tanári karral. — A soproni testvéreknek a legcsekélyebbekre is figyelmes vendégszeretetében pillanatként elröppent három nap, a jövőre nézve kell hogy maradandó kihatású legyen. Mink azért tiszta örömmel gondolunk s várunk arra az időre, mely kedves kartársainkat a mi körünkbe hozza el. Bár várhatnék ily édes reménységben eperjesi testvéreinket is. Bár ölelhet- nők velük is egymást kebleinkre. — Midőn most újból üdvözöljük