Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-01-01 / 13. szám
116 mondás. Mert a tanító ugyan látja, hogy az illettő gyermek el tudja mondani a tartalmat, de ennek elsajátítása nem került neki fáradságába, tehát szorgalmát nem lehet megítélni. A gyermek kára az ilyen tanulásmód mellett az, hogy borzasztó felületességet és fecsegést sajátít el, mely tudákosságra és a mellett — a tartalom elmondás nem kerülvén sok fáradságába — még lustaságra is vezet*) Volt példa rá, hogy az ilyen összevont tartalomelmondásra szoktatott gyermek nem volt képes a világért sem egy leczkét szó- ról-szóra megtanulni, de elfecsegni tudta minden összefüggés és rend nélkül, hogy csak úgy zúgott! A „saját szavaival“ való elmondása a feladatnak csak a főgymnaziumban van helyén ; sőt ott is megkívánnám, hogy a leczke kimerítőleg adassék vissza alaposan, nem felületesen, összevonva.**) Nagy baj, hogy sok gyermek még tanulni sem tud! Vannak fiúk, kik egy egész óráig is olvasnak egy kis leczkét, még se tudták felmondani, mert nem próbálták elébb maguknak könyv nélkül elmondani. A mellett azonban még is azt merték mondani: no de tanító úr, én tudom a leczkémet! Igen is azt hitte, hogy tudja, de az ilyen tudás tudata csak addig létezik, míg a leczkét olvassa, szóval szemeivel átpillantja, de a következő perczben már köd gyanánt osztott el a tudás. A könyv nélküli tanulásra általában azt jegyzem meg, hogy történjék ez hangosan, folytonosan, megszakítás nélkül, mert, ha mindig megáll' a gyermek tanulás közben, máshová bámul vagy hallgat, mással beszél — elveszíti figyelmét, de kedvét is; sok ideig fog ülni a könyv mellett, de azért mégis azt fogja mondani: nem bírom ezt megtanulni! Olvassa át az első mondatot, vagy ha bírja, szakaszt egyszer- kétszer értelmesen, tegye be a könyvet és mondja el. Ha elmondta párszor jól, vegye át a kővetkezőt egyedül, azután pedig kapcsolatosan az elébbivel. Ha a mellett folyton tanul, akkor mondhatjuk Aranynyal: a nagyobbik tanúi nem figyelve másra — e fiúból pap lesz, akárki meglássa. Ilyenkor szeretem a gyermeket, ha bizonyos buzgalommal, majdnem lelkesültséggel tanúi, hogy még ki is pirul — de akkor fogja *) Nézetünk szerint szabadon csak oly tárgyban mozgunk, melyet emlékünkben már is bírunk. A lustaságnak tehát ez épen nem kedvez. — A mi pedig a classi- ficatiót s a bizonyítványért való tanulást illeti, örökké felejthetlen elv marad, hogy „non scholae, séd vitae discimus.“ F. szerkesztő. **) Ezt nem csak szerző, de bármely kötelességeiről primitív fogalmakkal bíró tanító is, nevelő is meg fogja kívánni. F. szerkesztő.
