Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-02-01 / 14. szám
136 ha kissé eszes, még ha évközben nem is tanult sokat. Már pedig, ki mindig szorgalmas volt, az ilyen kérdésnél — már ismeretlen alakjánál lógva is — zavarba jön és rosszul felel. A sédáknál az ilyen ki van zárva. Évközben is legjobb, ha a tanuló a felelet alkalmával a pádból kijön. Mert akkor tudván azt, miszerint senki se súghat neki — jobban alaposabban és úgy készül odahaza, hogy egész önállóan szépen tudja elmondani leczkéjét. Az által több bátorságot nyer a fellépésben és nem fogja mondani róla senki azt, mit egykori tanárom mondott: mintha padban hagyták volna eszöket és bátorságukat — olyanok ezek a fiúk, ha táblához szólíttatnak! Azt hiszem egy nemzet sincs, melynél csak is a gazdagok végeznének felsőbb iskolákat. Ismeretes ugyan, hogy a német diákság többnyire gazdag és az nagyon jó. Mert ha a gazdagabb talán nem is tűnik ki annyira szorgalma, tehetsége által, még sem lesz az állam, a társadalom terhévé, mivel ha hivatalt nem is kap, mégis van neki miből élnie. A szegényebb pedig, ha kevéssbé tehetséges és ha protek- tiója nincs — a mint rendesen nincs is — nem kap oly könnyen állást és kénytelen lesz a proletariátus folyton növekvő számát szintén szaporítani. És ez országos csapás, mely már nálunk nagyon érezhetővé vált. Talán ez okból haliunk itt-ott hangokat, melyek a szegény tanulók túlságos támogatását, különösen ha ezek nem tűnnek ki tehetség, szorgalom által, nem helyeslik és nem ajánlják. Az illető mint ügyes kézműves többet használhat a honnak és talán továbbra viszi, mintha hosszú évek keserve után egy nyomorúságos 400—500 frtos állást nyer el. Mert a mindennapi élet számos példája mutatja, hogy a régi német példabeszéd még ma is való és igaz hogy: Handwerk hat goldenen Boden. Értve itt oly kézműveseket, kik a kor követelményeinek megfelelnek, ügyesek, józanok és a megkivántató műveltség színvonalán állanak. A szegényebb tanulónak — mi természetes is — sok bajjal kell megküzdenie. Hogy magát fenntarthassa, mellékfoglalkozást keres és ebbeli elfoglaltsága sokszor a tanulás rovására történik. Látjuk, hogy ily viszonyok közt erős lélek kell hozzá, hogy az élet harczát meg- küzdje az illető. Annyira el van foglalva, hogy örül, ha néha-néha akad egy szabad percze órája. Le mily nehezére eshetik azután az, ha még van tárgya, melyet nem nyomtatott könyvből, de füzetekből kell tanulni, melyeket elébb napokon, éjeken át keservesen le kell írnia. Hol marad itt az idő a test recreatiójára, hol az oly sürgőén kívánt szabad önálló tanulmányra ?
