Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-01-01 / 13. szám
112 latilag mint az iskolában, de sőt bátortalanul, félénken mondja el, mi által a „tanúit“ sokat veszít.*) Utóbbi pedig, bogy nyilvános iskolában könnyebben romlik — nem oly fontos, mert ez beállhat odahaza ép úgy.**) A nyilvános iskolában még egy nagy hibának eleje vétetik t. i. annak hogy a gyermek odahaza egész környezete által túlságos gyöngéden tartatik; mindent megengednek neki, még meg nem levő jó tulajdonságait is dicsérik, a rosszat pedig nem akarják észre venni. Úgy azután azon különös eset áll be, hogy a gyermek magát legokosabb, legügyesebb s legerősebbnek sat. tartja, és ha később kénytelen belátni, hogy ez mind csak képzelt jó tulajdonsága — milyen keservesen fog csalódni, mily nehezen fog ez neki esni. Van példa rá, hogy egy odahaza nevelt gyermek az egyszerű kroquet-játékot megtanulta azon öröm kíséretében, hogy mindenkit megvert, mert hát az illetők — elég hibásan — megverették magukat. De jött egy idegen fiú, ki őt verte meg. Ez annyira bántotta, hogy sírt és dühös lett ellenfelére. Ez csak egy példa a sok közül. (Mely mint ilyen épen azért nem hozható fel általános tapasztalati tényűl. F. szerkesztő.) Ezen kitérések után tehát visszajövünk a nevelő választáshoz. Mit csinál az apa? Felkér egy ismerős tanárt, egy igazgatót, vagy barátot: ajánljon nevelőt a gyermekhez. Itt az apa a véletlenre van bízva, mert igaz, hogy az ajánlott nevelő bir egyikmásik „ajánló“ tulajdonsággal, de vájjon egészében meg fog-e felelni — az más kérdés. Oly számtalan dologra kellene itt figyelni, hogy végtére is azt volna kénytelen bevallani az apa, hogy olyat nem talál !***) Nem ajánlja még a nevelőt az, hogy már sok háznál jó ered*) Ez nem áll, mert a nyilvános iskolában a gyermek figyelmezése nem ellenőrizhető úgy, mint, a csupán vele foglalkozó nevelő által, ki külömben is, épen mert egy növendéke van, sokkal behatóbban foglalkoztathatja a gyermeket és pedig saját tehetségéhez mérve, mint a nyilvános iskolában, hol a tanító sokaknak ad elő, és igy kénytelen a középtehetséget mértékül venni. F. szerkesztő. **) Szerző úgy látszik — hogy a magánoktatás czélszerűségét megdöntse, oly családot vesz fel, mely teljesen képtelen a legelemibb nevelői ténykedésre. Ez egyoldalúság. Mit szóljunk a nyilvános iskolákról, hol a rósz példa annyira ragadós s a legnemtelenebb rúgóknak, mint szívás, kártyázás, ivás stb. nagy mértékben megveti alapját, — holott a tapintatos családi kör ezen (oly igenis annyira fontos) korcshajtásoktól igen könnyen megóvhat?! F. szerkesztő. ***) Hát olyan tanítót vagy tanárt hányat talál szerző, ki a maga sok órája alatt sok növendékével először megértesse, azután megtanúltassa a tárgyat, — s ha már e kettő sikerűit, még nevelje is növendékét; mert (bár a nyilvános oktatás megkezdését nem jelöli meg idő-rendi szempontból, de gondolat-menetéből kitűnik, hogy a népiskolai oktatás első éveiről beszél) a 7—10 években a nevelés első rendű fontosságát csak elismeri szerző úr? Legalább azt hiszem, hogy az a tabula rasa, a melyekre vésendő benyomások oly fontosak, ezen években még nem telt meg ! F. szerkesztő.
