Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-09-01 / 1-2. szám
4 lehet komolyan bánni, mert hiányzik mindkettejüknél az első feltétel, a mely szükséges, hogy valami tárgy fölött szóba lehessen bocsátkozni, t. i. a tárgyilagosság. A materialismus gúnyolja az észszerű, speculatiót mint lehetetlent, az orthodoxia meg átkozza mint veszedelmest. Pedig tudjuk, h. az, a ki valamit gúnyol vagy átkoz, hogy az gúnyjának vagy átkátnak tárgyát nem ismeri, mert az ismerettel mindig szokott járni ama indulatnélküli komoly nyugodtság, mely nem egyébb mint — a tárgyilagosság. Hagyjuk tehát az igricet s az epés átkozódót s forduljunk inkább komoly ellenségünk, a Neokantianismushoz! Hogy mikor s kik által lett alapítva ezen irány, ezt mint ismeretest szakértőknél feltételezem, annál is inkább, mert minden jobb pbilosopbia-történeti kézikönyv útmutatást adhat arra nézve.*) A neokantianismus jellemzetes vonása — a mint azt már meg is jeleltem — a metapbysikának, illetőleg az észszerű speculatiónak megtagadása. Ebben áll rokonsága a materialismussal és az ortho- doxiával. Külömbözik ezektől csak anynyiban, a menynyiben nézetét objectiv okok alapján igyekezik bebizonyítani, egy szóval, bogy a tudományosság igényével lép fel. Nézzük már mos érveit! Cardinális tétele: minden metapbysikai ismeret s e szerint minden észszerű speculatió lehetetlen. S miért ? Mert az emberi ész — állítólag — úgy van alkotva, hogy a látható anyagi világot lehet ugyan vele kutatni s belőle ismeretet meríteni, de nem az érzékfölöttit, mert az érzéki világ határa egyúttal eszünk határa is. Az érzéki valóság tehát minden ismeretnek „ne továbbja“ s csak a meddig az terjed, addig lehet igazságról, tudományról szólani. — Mindazon eszmék pedig, melyeket az ember az anyagi tapasztalattól eltekintve teremt, mint valótlanok nem tartoznak az igazság körébe s így nem is lehetnek a tudományos kutatásnak tárgyai. Ilyenek kiváltképen a vallásos eszmék is, melyek tulajdonképen semmi egyebek mint erkölcsi eszmények. Mint ilyenek természetesen sokszor ellenkezésbe jutnak a tudomány „igazságával“, de ez egészen közömbös, amenynyiben e két irány oly távol esik egymástól, hogy p. o. a vallásos kedély legkevésbbé sem érintetik az által, vájjon a tudományos világnézlet materialistikus vagy idea- listikus-e. „Ha valaki olyan isteneszmével dicsekszik, a mely — szokott kifejezés szerint — úgy a kedély valamint a tudományos *) A Neokantianismus jelesebb képviselői a philosopbiában : Lange, Lohen, Vaihinger, Paulsen, Laus s m. ; a theologiában többek közt: Ritschl, Herrmann, Ivaftan, Pierson s némi tekintetben Lipsius is.
