Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-03-01 / 3. szám
68 Márczins 15-én. Irta: Sax Frigyes.*) Mint a vándor utas, a ki mértföldkőhöz ér, hol megpihenhet, — megáll s visszatekint, emlékezvén a múltra; — előre néz, és bízik a jövőben: úgy állok meg én is itt e napon, hogy nemzetemmel megpihenjek, és emlékezzem a múltra, és reményt merítsek a jövőre. Hosszú az út és fáradságos ! De csoda-e, hisz oly magasra vezet, s oly távol a czél?! Akár vissza, akár előre tekintsek, ködbe vész tekintetem. De mily jelenés ez ? Megelevenednek az alakok és tisztul a kép: — Mint ébred a nemzet álmából, mint tör a rögös utón: előre! Szivem kéj tölti el, a nemzeti dicsőség mámora! 0 de nézd! A szin változik. Az út véget ér, s a czél még nincs elérve. Áthághatlan bércz- orom, daczos sziklafal zárja el a nagyok útját. Vájjon megkerülik? — „Nem lehet!“ Vájjon megállanak? — „Nem tehetik! Hősnek nincs akadály!“ Megdöngetik a sziklafalat, a bérez megrendül s utat nyit az ostromlóknak. Megindul a had, — de csakhamar észreveszi, hogy csalatott. Nem út az, hanem útvesztő szakadék. Az ostrom újra kezdődik és megindul a szörnyű harcz. A bérez inog és sziklái aláhullanak és elborítják a küzdő hadat és eltemetik a nemzet nagyjait. — Hol vagy könnyű, hol vagy jajszó?! Elbuktak, meghaltak! S a nagyokkal bukott a nemzet is! De némulj el ajkam! apadj el könnyem! A hősnek bukni kell, hogy győzzön az eszme. Ok elbuktak, de az eszme — az győzött. A bérez ledőlt, az út megnyílt, a nemzet újra megindult és most —- haladunk tovább! S most, hogy megpihenünk, lelkem szeme a jövőbe néz. Ok nagyok voltak, és mégis elbuktak, hogy az eszme győzzön. — Még hosszú az út, még sok az akadály és mi — törpék vagyunk! De ne csüggedj lelkem! Merits a hősök példájából, tanulj a múltnak nagy napjaiból. — Tudd meg, hogy hősnek nincs akadály ; tudd meg, hogy az eszme, a nemzeti szabadság eszméje el nem bukhatik. — Ez eszmével kebledben indulj az útra, s ha utadat állják, ez eszme óriássá növel téged is. Lehet, hogy elbukol, de az eszme újra győzni fog, s benne győztél te is. Ne siess perez! Oh időzz még bűvös pillanat! A munka nehéz lesz, s az emlékezet oly édes, oly vigasztaló, oly erőtadó. — Hadd *) Felolvasta 1887. márczius 15-én a pozsonyi theol. akadémiai emlék- ünnepélyen.
