Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)

1887-02-01 / 2. szám

Ali

háznak, hanem az egész hazai protéstantisrausnak is legszebb szövét- neke; kihasadt a szellem tovább fejlődésének, a még mélyebb tudománynak s a magasabb műveltségnek hajnala; kibontatott a lelki világosságnak és szabadságnak fennlobogó zászlaja.

Világíts, óh világíts te örök időkre meggyújtott szövetnek nemcsak nekünk, kik fényed által megvilágosittatunk, hanem általunk szeretett hazánk és egyházunk minden határira, minden protestáns egyház és családba! Lobogj, lobogj magasan te lelki szabadság kitűzött zászlaja, hogy vezetésed alatt hazánk és egyházunk javáért egyaránt lelkesüljünk, mindkettőnek ellenségei ellen hősiesen küldjünk, s az egyetértést a nemzetiség különbsége mellett is megtartsuk !

A számos alapítványok- és alapítókról való hálás megemlékezésemet azonban ezekkel még nem fejeztem be. Az isteni gondviselés a nemes törekvést most is segíti, s a régiek után adott ismét új jól- tevőket, a kik intézeteinket most is támogatják, építik, s a kívánatos viruláshoz segítik. Hálásan kell még, hogy megemlékezzem — itt ez alkalommal még újdonság gyanánt — főiskolánk egy ritka hű tanítványáról, ki tanulmányait itt befejezve, a távolból is folyton érdeklődött főiskolánk iránt, könyvtárát tetemesen gyarapította, s e hálás megemlékezésével nejére, a róm. kath. Schindler Köhler úrnőre, is oly befolyást gyakorolt, hogy ez a legközelebb múlt hónapokban 14,500 irtot alapított oly czélból, hogy annak évenkénti kamatait küllőidre menő theologusök élvezhessék. — És itt — míg a múlt és jelenből felsorolt e nevek hangosan hirdetik, hogy a ki a mezők liliomát ruházza, mindig küld harczosokat ügyének támogatására: addig mi, kik a jelenben e jótéteményeket élvezzük, csak kötelességeink hű és pontos teljesítése által róvhatjuk le a hálát, irántuk való örök hálánkat.

Mélyen t. gyülekezet! Ha a hosszú időknek áldásos munkáját, nagy küzdelmeknek fényes koronáját, nemesen érző jóitevőknek példát- adó s lelkesítő emlékezetét csak röviden és halvány színekkel ecseteltem, — bocsássanak meg érte kegyesen, s becses figyelmüket kérem fordítsák ama szerény állításomra, hogy a 300 év előtt élt apák jeligéjüket: „Kelj fel és világoskodjál, hogy a pogányok is a te világosságodban járjanak!“ betöltötték, hozzájok méltó nemzedéknek általad tak és e nemzedék a jeligéhez hosszú három század alatt jó és rósz napokban egyiránt híven ragaszkodott, s hithűség, vallásszeretet s a honfiúi kötelességnek érzete által a kicsinyke mustármagból oly terebélyes fát növelt, melynek derekát semmi szélvész és zivatar meg nem törhette; melynek csúcsáról a látni akarók oly messze tekinthettek, s a melynek árnyéka oly sok megterhelt és elfáradottnak enyhet