Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-04-01 / 4. szám
100 Nos, hát keresd fel más hazádat Ha drága lelked még föltámad. Parányi rés a homlokon S kiszáll az élet ajkadon.“ így szólt s eremben forrva vérem Sajgó agyamhoz föltolúl, Értelmem elhomályosul — S dadogja ajkam: vedd el éltem, Hát ezt, amazzal fölcserélem, De vérem szárad fejeden! És ő: azt könnyen viselem! Nem látom már a gúnyt szavában S arczán a megnyert győzelem Pírját föltűnni hirtéfen ; De majd elégve már a lázban, Perczig habozva s tétlen álltam : Aztán a fegyvert fölfogám, S dörgés rengette meg szobám. Most egy rövidke pillanatra Hallám az égnek zengzetét S látám a szentek seregét; De im a felhő eltakarta S villám szőkéit a boltozatra Es hallék zúgó szózatot: „Gyilkos, nem itt van otthonod!“ • E hang valómat összerázta Es elfogott a borzadály, De szertefoszlott a homály; Megszűnt az agy lidércznyomása. S a szellem gúnyos kaczagása : Az akarat már tettre kész, De ugy-e gyönge volt a kéz?! Zúz Pál.
