Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1882-01-01 / 5. szám

— 70 — Igaz legyen ajkatok beszédje. A megnemesített gyümölcsfa ága nemes gyümölcsöket fog teremni, de a vad hajtás mindég Ízetlent és arra valót, hogy a féreg eméssze. A szívbe oltott nemes érzelmek gyümölcse, az őszinte jóakaró beszéd. Ki a szó legnemesebb értelmében kívánja másnak javát, az kerüli a ha­zugságot, megmételyezőjét a becsületnek, jellemünknek. A hazugság át­ka az emberiségnek. Ke értsétek a tréfa, hanem az oly hazugságot, mely rósz akaratból ered, mások félrevezetésére, megrontására. Az ilyen­ről mondta egyik egyházi atya: „Yalamint hogy Isten végtelen szere- teténél fogva elküldte az ő egyetlen fiát az emberiség megváltására, úgy küldte el az ördög a hazugságot az emberi nem megrontására.“—! Hazugság a színlelő beszéd is, mert szép szavakkal takarja el a szándék csúnyaságát. Ugyan mondjátok meg — kérdem tőletek — mi czélja az emberi összeköttetéseknek, ha nincs meg, ha lehetetlen a bi­zalom egymás iránt ? Hiszen igy felforgatnék a békés együtt-élést, a család és társadalom mivé lenne ? Zavaros tömeggé, hol egyes az egyes­sel szembe áll, hazugsággal, önző czélból egymást megsemmisíteni törek­szik. Óvakodjatok a hazugságtól és a hazug embertől keresztyén hívek! A hazug ember szava rósz pénz, ha meg nem figyeled, vizsgálod, köny- nyen elfogadod jó fejében magad kárára. Hínár a hazugság, mely elme­ríti a folyamban úszót, feneketlen ingovány, melybe ha lép, mindig mé­lyebbre, mindig alább sülyed az ember. Azért is vessétek el a hazugsá­got és szóljon minden ember igazságot az ő felebarátjával. .Az igazmon­dás világító napja az életnek, egyenes út, melyen bizton járhatsz, ve­zető az életben, szerető sziveket egybekötő az igaz mondás. Ez a valódi út, melyen egymás támaszai, keresztyén testvérei lehetünk. Krisztusban ievénk mi egymás testvérei, ő a fő, mi a tagok, avagy ha a tagok egy­mással ellenkeznek, mivé lesz a fő? Azért legyen minden egyes tag az egész szolgája, testvér a többi tagokkal. Legyen minden egyes ember az ő felebarátjának őszinte, igaz jóakarója. A földnek ideig való vándorai lévén, igy könnyitjük meg egymás terheit, hogy czélunk felé bátran halad­junk. Levetvén a hazugságot, szóljon tehát minden ember ajka igazságot! III. Az igazságszeretetről hallottátok, mely éke az új-embernek, ezzel karöltve jár a jó cselekedetben gazdag élet is. Ennélfogva Pál apostol eme szavai: „a ki oroz vala, többé ne orozzon, hanem inkább munkál­kodjék, cselekedvén kezeivel azt a mi jó, hogy legyen mit adni a kinek szükség,“ tanúságúi szolgáljon minden keresztyénnek. Az apostol em­lítette orzás még az ó ember jellemvonása, ti pedig az új-embert akar­játok felöltem, szükség, hogy:

Next

/
Thumbnails
Contents