Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1881-11-01 / 3. szám

c) A harmadik érv a természet tanúsága, mely abban áll, hogy kinek kinek gondja tárgya, mi fog a jövőben történni. Külvilágból mentett érvnek mondottuk, mert Cicero maga ilyennek állítja, a ezek közt is tárgyalja, bár nem tagadható, hogy alapja lélektani. Ez érv más megalapítással ugyan, de lényegileg egy az előzővel, — itt is kiomeli, hogy miután mindenek összhangzanak, hogy a halál után is érdekkel bír a kimúlt e világon, — kell hogy e mindenek összhangzásának ténylegesség feleljen meg. Azonban, azt hisszük, Cicero itt is nem elég szigorú volt a megalapításban. A tapasztalat, ha meg is győzte, hogy sok ember gondol a halál utáni létre, arról is meggyőzhette volna, hogy számos tett létrejötte éppen e hit tagadása. Másrészt pedig a halál utáni létről való gondoskodást sem kell éppen csakis önzőleg felvenni, mint azt Cicero a maga értelmezésével teszi; máskép és tán megfelelőbben értelmezve, azon gond részben az ember szeretetében is birja alapját, mely szerint törekszik kedveseit még akkora is boldogsággal ellátni, ha maga velők azt nem élvezendi. Ily magyarázattal a tény minden jelentősége e tanra nézve megszűnik.

E legutóbbi érvet vizsgálva, némi kétértelműséget is venni észre. Itt ezeket is mondja: „Mit véljünk, minő gondolatok közt múlt ki sok, a közügyért elesett férfiú ? Olyanok közt tán, hogy ugyanaz legyen vége nevének, mi életének ? Senki sem áldozná fel magát a halálnak, ha nem lenne nagy reménye a halhatatlanságban. Szabad volt szünetelnie Themistoclcsnek, szabad Epaminondasnak, szabad — nekem, de nem tudom mi módon, az ember elméjében valami sejtelem gyökerezik a jövendő dolgokról, mely a legnagyobb szollemckben legnagyobb mérvben támad, s legkönnyebben nyilvánúl. E nélkül ugyan, ki lenne oly esztelen, hogy magát mindig fáradalmaknak és veszélyeknek tenné ki ?“ S folytatólag a költőkről, bölcsészekről szólva, érinti azok dicsőség- vágyát, mint a mely teljesedik is, egy érvként. Ez azért kétértelmű, mert így az utódoknál való dicsöittetós látszik a lélek halhatatlanságával azonosittatni. Ha ezt csakugyan úgy gondolta Cicero, akkor érvelése quaternio membrorum, s logikai hiba, mert abból, hogy pl. Cicero dicsősége az utódoknál örökkéváló, nem következik, hogy a lélek, mely benne volt, s melyet ő tüzes légnek gondolt, csakugyan szét nem oszlott mindjárt halála után. (Folytatása következik.)

BELÉLETÜNK.

A theologiai intézet hallgatói körében megalakult körök története, folytatólag. II A theologial olvasókör. — Komoly tanulmányok után szellemi élvezet nyerése, elszigeteltségünkben hazánk s a nagy világ fontosabb politikai és társadalmi mozgalmainak lapok űtján való figyelemmel kisérése volt feladata az 1879. óta megalakult