Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
7. Ünnepi imák
Ünnepi imák 171 Óh szűnj meg én szegény szívem siralma: Nem halt meg végkép a kedves halott! Csupán a por lett porrá újólag, Mi elváltozott, az csak az alak; De amiért hull könnyed zápora, Mit nem feledhetsz soha, óh soha: Az égi származású lélek él — Nem halunk meg végkép, óh szív, ne félj! A szeretet erősebb a halálnál, A szeretet örökké megmarad. A hit ott ül a sírnak ajtajánál S ama dicsőbb hajlékokra mutat. A drága sírt, míg könnyed öntözi, Sebed a szép remény békötözi. Szent vágyad és ez innep a kezes, Hogy túl a síron jobb hazát keress, Nézd, kizöldiilt maga a puszta sír — Bízzál óh lélek, bízzál és ne sírj! S nézd végig a szellem-vüág hatalmát, Ma a kereszt szent glóriában áll. Nézd az igazság s eszmék diadalmát — Nincsen már többé, óh, nincsen halál!
