Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
7. Ünnepi imák
Ünnepi imák 147 NAGYCSÜTÖRTÖKÖN. Felvirradt rám e nap is, fájdalomnak, szeretetnek és hűségnek emléknapja. Látom a hit szemeivel a gyötrődő Istenembert, az én édes Megváltómat. Kezében a kererűség pohara mindszi- niiltig van. Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet? — így sóhajt fel Gecsemáné kertjében a nagy Szenvedő. Ah, mióta Öt az Isten a mi sok nagy bűnünk miatt, ideig elhagyni látszott, az időtől nem vagyunk mi az Istentől elhagyatva. Látom a hit szemeivel a türelmes nagy szenvedőt, amint térdel leborulva, s hallom, amint imádkozik: Óh Atyám, ha lehetséges, múljék el e pohár tőlem, mindazáltal ne úgy legyen, amint Atyám én akarom, hanem amint Te akarod! Óh ha én is, óh ha én is az élet ke- mény tuséiban ilyen hittel, megnyugvással imádkoznám, Atyám, Hozzád! 10*
