Vietórisz József (ford.): Cithara sanctorum. Régi és új egyházi énekek. (Budapest, 1935)
Első rész - II. Ádventi énekek, Isten Fiának testté válásáról
3. Amint szólott hajdani szent prófétái ajkán, Kik kezdettől voltanak. 4. Megszabadít ellenségeink kezéből, S azoktól, kik minket folyton csak gyűlölnek. 5. Hogy irgalmát éreztesse atyáinkkal mindenkor, És megemlékezzék szent szövetségéről. 6. Az esküről, amellyel ő megesküdött Ábrahám atyánknak, Hogy megtartja nékünk. 7. Hogy senkitől nem félve és ellenségeink kezéből is megszabadulva Szolgáljunk néki. 8. Szentségben és igazságban színe előtt örökké, Életünknek minden idejében. 9. Te meg, gyermek, a felséges Isten prófétája léssz, Mert az TJr orcája előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait. 10. Hogy népével közöljed az üdvösségnek igaz ismerését, Bűneinknek bocsánatára. 11. A mi Istenünknek irgalmasságánál fogva, Mely reánk a magasságból sugárzott. 12. Hogy ragyogjon azoknak, kik a halál árnyékában ülnek, És a béke ösvényére vigyen minket. Dicsőség az Atya, Fiú és Szentléleknek: Miképen kezdetben vala, Úgy legyen most s mindig, Örökkön örökké, ámen! 34» Ádventi Kyrie. Saját dallam. (1.) l\Aennyei jó Atyánk, Istenünk, Akit el nem érhetünk, Mindenhatónk, légy velünk, Könyörülj mirajtunk! 2. Megteremtéd mindenségedet, S főkép a te népedet, Mely a bűnnek rabja lett, Könyörülj mirajtunk! 3. Ám szerettél, veszni nem hagyál; Hogy ne sújtson a halál: Nékünk Megváltót adál; Könyörülj mirajtunk ! 4. Krisztus! Senki más: Te vagy a szent Messiás, Mert tőled jött a megváltás. 5. Testet öltöttél, Szeplő tlenül születtél, Miérettünk ember lettél. 6. Megalázkodtál, Csodás példát alkottál, Irgalmadra reményt adtál. 7. Szentlélek, aki vigaszt hoztál, Atyától s Fiútól származtál : Hatalmukban is osztoztál. 8. Te tetted, hogy testté válhatott Krisztus Urunk, s a Szűz magzatot Szeplőtlenül foganhatott. 9. Ó ne vondd meg áldásod tőlünk, Munkáld a jót bennünk is, kérünk, Te bátoríts, mikor félünk. 10. Dicsőség a mindenható, örök Istennek, Kit mindenütt tisztelnek, S béke minden embernek, Amen, úgy legyen, ámen! í*