H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)
II. Az éneklést és énekszerzést meghatározó követelményrendszer
protestáns diákok külföldi tanulmányútjaik során, látogatva az ottani istentiszteleteket, jól megismerték a külföldi rendet. Előfordulhat tehát, hogy a kint megtanult éneklési szokásokat és mintát hazahozták, és itthon alkalmazták, de nem foglalták írásba. Az ének és a zene szinte valamennyi forrásban mint Isten ajándéka jelenik meg, mellyel Istent kell dicsérni, hozzá kell könyörögni, neki kell hálát adni. Vagyis az éneklés szerzője és befogadója az Isten. Huszár Gál megfogalmazása szerint: Isten „a mi nyelüünket [!] vgyan kiualtkeppen szabta és alkotta az ö neuenec diczöitesere, hogy minduntalan ö rola szollyunc, ötet hirdessüc es magasztallyuc, mind szolasunckual. beszedünckel s mind eneklesünckel" (RMNy 353: Aiv). 1 0 A külföldi protestáns teológusokkal összhangban az ének a magyaroknál szintén az imádság egyik fajtájaként szerepel. Lehet könyörgés és hálaadás." Bornemisza „imádkozó dicséretek", „éneklő imádkozások" {RMNy 541: 102r) kifejezése az imádság és dicséret összetartozását tükrözi, akárcsak Enyedi György meghatározása: „Az Eneklesnek penigh ugian keozeonseges halaadasnak, Imatsagnak, es dicziretnek kel lenni" (P10: 177-178). Ima és ének összetartozását jelzik az ima-énekeskönyv kiadások (kiemelkedik közülük El 1 A). 1 ^ A szertartások rendje (az éneklés) hittanilag az adiaphoronok közé tartozott, " de a protestáns egyházak folytonosan törekedtek arra, hogy - teológiai érvekkel alátámasztva - egységesítsék egy-egy felekezet, egy-egy terület istentiszteleti rendjét. A nagyobb változások általában vitát váltottak ki. Az ünnepnapok megszentelése kapcsán a szerzők legtöbbször megemlítették a könyörgés és éneklés szükségességét. Jellemző példaként álljanak itt a puritán Diószegi K. István szavai: az ünnep lélek szerinti megszentelése áll „az Isten neve szentelésével, az Isten igéje hallgatásával, Act. 13. Istenhez nyújtott imádkozással, lelki szívbéli énekléssel, alamizsna-osztogatással, betegek látogatásával, egyéb jócselekedetekben való maga foglalásával embernek" (RMK 1. 1229: 58). A 16. századi szerzőkhöz (pl. Bornemiszához) hasonlóan a puritán írók újra nagy fontosságot tulajdonítottak a vasárnap helyes megünneplésének: az egész napot Isten szolgálatában kell eltöl1 0 Szenei Molnár /«.víííi/íío-fordításában (TI 1: 931): a nyelv az isteni dicséretre „mind énekléssel és mind Bóllással Bólgállyon: ugy mint az melly kiváltképpen az Istennec diczérésére teremtetótt". 1 1 Az ars orandik vagy külön is foglalkoztak az énekléssel, vagy a bennük foglaltak bizonyos megszorításokkal az éneklésre is vonatkoztathatóak. 1 2 Kiragadott példa az erdélyi törvénykönyvből: „Az Ecclesiai direetiokban és rítusokban penig reformalniok, vagy varialniok az Ecclesiáknak eleitói fogva szabados volt..." (RMNy 2499: 2). 38
