H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)
III. Az 1700-ig megjelent magyar nyelvű gyülekezeti énekeskönyvek története
evangélikus típus szétválasztását. Ha az énekszerzők, szerkesztők, kiadók és nyomdászok evangélikus vagy református voltára, vagy a kiadók és szerkesztők eltérő munkájára, vagy az énekeskönyvekben megjelenő új énekek számára helyezzük a hangsúlyt, akkor az első megállapítást fogadhatjuk el, és joggal beszélhetünk az énekeskönyvek evangélikus felvidéki típusáról. De ez esetben is felmutatható kivétel, gondoljunk csak az evangélikus bártfai nyomdában 1647-ben megjelenő énekeskönyvre (RMNy 2163/2), amely a váradi kiadásokkal szinte teljesen megegyezik. Ha viszont azokat a közös jegyeket emeljük ki, amelyek a közös befogadást, tehát a protestáns használatot segítik elő, akkor a második (de az elsőben is megtalálható) megállapítást tarthatjuk helyénvalónak. Bár a kötetek címlapjai nem jelzik, hogy mely gyülekezet vagy egyházkerület számára készültek az egyes énekeskönyv-kiadások, feltételezhető, hogy elsősorban a környező vármegyékben találtak vevőre, vagyis pl. a lőcsei énekeskönyvek a felvidéki evangélikus, a kolozsváriak pedig az erdélyi és partiumi református gyülekezetekben. De ekkor már a hosszabb távra szállítás nem akadályozta a könyvek terjesztését. A különböző helyeken megjelenő, különböző kiadású énekeskönyvek közös vonásai lehetővé tették a tágabb és messzebb lévő vásárlói kör számára is a befogadást. Egy-egy gyülekezet, lelkész, nemes vagy módosabb polgár vásárolt elsősorban énekeskönyvet, amelyhez könyvkereskedők révén, vásárokon vagy hagyaték útján juthattak hozzá. A széles körű terjesztést segítette, hogy - mint Pavercsik Ilona írja - egy-egy jelentősebb város „országos vásáraira nagyobb távolságból is érkeztek kereskedők". 43 9 Az 1635 utáni (RMNy 1628) énekeskönyveket tehát a befogadói szempontot kiemelve protestánsnak nevezem. Az 1647-es bártfai énekeskönyv újrafelfedezése tovább erősítette az ebben a könyvben alkalmazott vizsgálati módszert, amely elsősorban a befogadók felől tartja meghatározhatónak az 1635 utáni énekeskönyvek felekezeti hovatartozását. Az RMNy elfogadta ezt a felekezeti osztályozást, és a bibliográfia 111. kötetének szerkesztői már protestánsnak nevezik a váradi, bártfai és lőcsei gyűjteményeket. 44 0 43 9 PAVERCSIK Ilona. 1999, 304. 44 0 RMNy, 2000, 300-301, 429, 497 stb. PAVERCSIK Ilona (2001, 95 skk.) szerint az RMNy III. kötetében „felekezeti besorolások terén az előző ΛΜ /Vv-kötethez képest azonban újdonság is van: a korábban többnyire egyértelműen elkülönített evangélikus, református megjelölés mellett most már a protestáns megjelöléssel is éltünk" (96). Az RMNy III. kötetének újdonsága - ahogy a fenti tudománytörténeti áttekintés mutatja - nem más, mint a kutatók számos nemzedékének egyre finomodó eredményeként az 1989-ben, ill. 1996-ban bevezetett fogalom alkalmazása (1. H. HUBERT Gabriella, 1989, 305; 1996, 83). Holl Béla, aki pedig nem foglalkozott külön a 17. századi protestáns énekeskönyvekkel, helyes intuíciójával már az RMNy első 276
