H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)
III. Az 1700-ig megjelent magyar nyelvű gyülekezeti énekeskönyvek története
viszont a református nyomdákban megjelenő gyűjtemények szintén folyamatosan gyarapodtak. A halotti énekek szapodását az is elősegítette, hogy a kántorok és iskolamesterek szolgálatának fontos részét képezte a temetési éneklés. A 17. század végére mintegy 85 énekversből válogathattak a temetéseken. Hermányi Dienes József 1758-as emlékiratában kiemeli, hogy édesapja, a küküllővári iskolamester (1695): „a régi énekeknek nótáit is tudja vala az atyám. Sőt a halotti énekeken kívül még Balassa és Benitzki énekeinek is sok nótáit tudja vala.'" 41 8 Az énekeskönyv-történet alapját képezheti a 16-17. századi gyülekezeti énekek kritikai kiadásának, melynek elkészülte után folytatódhat az énekek irodalom419 történeti szempontú elemzése. Pirnát Antal megállapításának - a lőcsei énekeskönyvek 17. századi bővítéseiben kevés az esztétikailag hatásos, személyes, lírai hangú költemény; gyakoriak a moralizáló elmélkedések, a manierizmus hatása érződik - esetleges felülvizsgálatával csak a teljes anyag feldolgozása után érdemes foglalkozni. III. 4. 3. Kapcsolódások az egyes énekeskönyvek között A 16. századi énekeskönyvek énekanyagának összehasonlításakor már Borsa Gedeon figyelmeztetett arra, hogy nem egyenes ágú az egyes gyűjtemények bővülése: „A kötetek összeállítói egyrészt nemcsak nyomtatott, hanem kéziratos forrásokra is támaszkodtak, másrészt az így rendelkezésükre álló anyagból ízlésüknek, illetve a protestantizmus széles színskáláján belül elfoglalt vallási felfogásuknak leginkább megfelelő darabokat válogatták ki." 42 0 Legjobban az 1575-ben elhunyt Sztárai Mihály gyülekezeti énekeinek első előfordulásaival bizonyítható, hogy nemcsak az egy vagy több verset tartalmazó kéziratok áramlásával kell számolnunk, hanem azzal is, hogy ezek a kéziratok ráadásul hosszú ideig vándoroltak, amíg a nyomtatásban való megjelenésig végre eljutottak. Sztárai 17 gyülekezeti éneke közül halála előtt alig több mint a fele, 9 jelent meg. 42 1 A többi 1582-ben (2 ""Idézi: RMDTll. 15. 41 9 A magyar irodalom története..., 1964, 88-89. 42 0 BORSA Gedeon. 1983, 19. 42 1 Hálaadásunkban (RPHA 478), Meghallgassad (RPHA 863), Megnyomorult (RPHA 869), Mindenkoron áldom (RPHA 983), Semmiből teremté (RPHA 1218), Sok jótéteményen (RPHA 1259), Sok nyilvánvaló (RPHA 1263), Szabadíts meg (RPHA 1295), Szent Dávid (RPHA 1309). 270