H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

III. Az 1700-ig megjelent magyar nyelvű gyülekezeti énekeskönyvek története

c. Az első, címlappal is rendelkező példány az 165l-es váradi kiadásé (RMNy 2406). A címlap szerint - „most újobban egynehány halott enekekkel megbovitvén" - a halotti ének-rész az 1. kiadásban még nem lehetett benne, csak a későbbiekben. A fentiekből az is következik, hogy 1642-1648 között legalább egy, példányból egyelőre nem ismert, külön címlappal rendelkező váradi temetési énekeskönyv-kiadást feltételezhetünk. Szenei Kertész tehát még háromszor, 1648-ban (RMNy 2254), 1651-ben (RMNy 2406) és 1655-ben (RMNy 2624) jelentetett meg saját előszóval és saját kiadásban gyülekezeti énekeskönyvet. Bár a váradi tipográfia tulajdonjogi helyzetéről nincsenek pontos adatok, de bizonyosra vehető, mint ahogy V. Ecsedy Judit írja, hogy a református egyház „bizonyos fokú" ellenőrzést gyakorolt a nyomda fölött.

28

8 Ez utóbbi három kiadás lapszámra megegyezik egymással (a 12° énekeskönyvek [12] 84, 372 [12] lapból állnak). Szenei Kertész a kötet újraszedésekor pontosan követte az előző kiadást. A lapszám akkor is változatlan maradt, amikor pl. RMNy 2254-ban a Hallgasd meg, Úristen, kérésemet kezdetű Szenei Molnár-éneket (p. 264) RMNy 2406-ben és 2624-ben a Mennyei Atyánk, Úristen, hálát adunk neked ezen kezdetű dicséret váltotta fel. Feltételezhető, hogy fenti töredékünk teljes példánya szintén ilyen terjedelmű lehetett, de jelenleg a II. részből csak 6 zsoltár töredéke olvasható." Szenei Kertész 1654-ben is kiadta az énekeskönyvet (RMNy 2564), de abban nem a saját, hanem Gönci György előszava szerepel. A formátum is eltérő: 4°. Külön csatlakozik hozzá a temetési énekeskönyv kiadása. Elképzelhető, hogy ez utóbbi gyűjtemény nem Szenei Kertész saját kiadásaként, hanem megrendelésre készült. Az összes fennmaradt 17. századi váradi kiadást áttekintve valószínűnek tűnik, hogy Szenei Kertész Ábrahám (vagy valaki az ő környezetéből) már ebben az 1642-es, első váradi kiadásban kialakította azt az énekeskönyv-típust, amely népszerűvé vált a 17. század második felében. Ε típus fő jellemzője, hogy módosított szerkezettel és énekanyaggal követi az 1635-ös lőcseit (RMNy 1628): első helyen állnak a himnuszok, melynek a szövegei már az 1636-os Öreg Graduál (RMNy 1643) himnusz-verzióit adják; 2-3. részként következik a gyülekezeti énekeskönyv, élén a zsoltárokkal és a temetési énekek. Külön részként a gyűjtemény tartalmazza a Szenei Molnár-féle Zsoltárkönyvel és egy kis imakönyvet is. Lényegében ezzel a szerkezettel és törzsanyagában ezzel megegyezően jelentek meg Bártfán, Debrecenben, Kassán, Kolozsvárott, Lőcsén és Váradon a protestáns 28

8 V. ECSEDY Judit, 1999, 119. 28

9 H. HUBERT Gabriella, 1996, 85. 196