Evangelikus keresztyén énekeskönyv (Szarvas, 1937)
Ε. Imádságok
605Temetési imádságok. a) Gyermekek felelt. 1. Végetlen hatalmú, szent és igaz Isten! Te vagy mindeneknek alkotója és Ura, a Te ajándékod az élet, a Te akaratod hajtja végre a halál, midőn az élet mezején az érett kalász mellett leszakítja a fakadó bimbót is. Kérünk, indíts minket a Te lelked által megnyugvásra atyai szent végzéseden, s taníts rövid és bizonytalan életidőnk megbecsülésére, hogy a hitben erősebbek, szent országod keresésében mindig buzgóbbak lehessünk. Tartsd fenn szívünkben a szent reményt, hogy a halál csak megváltás a mulandóságtól s felöltözése a halhatatlanságnak. Vigasztald meg a szeretett gyermekük halála felett kesergőket azon tudatban, hogy akit eltemetnek: Te fogadtad gondjaidba s új életre hívod az örök üdvösség hónába, szent Fiad: az Űr Jézus által. Amen, 2. Örökkévaló Isten! Kegyes Atyánk! Te a te bölcs tanácsod szerint elválasztod a szülőket gyermekeiktől, de egyszersmind megígérted, hogy befogadod őket a te mennyei szent országodba. Tied volt ez a kedves gyermek is, hiszen lelke élte hajnalán egyszülött fiadnak, a Jézus Krisztusnak ajánltatott.Most, hogy úgy tetszett isteni bölcseségednek, elhívtad őt, hogy e mulandó földről a dicsőült lelkek seregébe helyezzed át. Oh győzd meg erről a szomorú szívvel siránkozó szülőket s bánatukban vigasztald meg őket, hisz gyermekük boldogabb ott fenn, mint mi vagyunk itt. Nyugtass meg mindnyájunkat, s hasonló veszteségnél taníts ekkép gondolkoznunk: