Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

VII. A halál és az örök élet

HIRTELEN- ÉS SZERENCSÉT!.. KIMÚLTAK TEMETÉSEKOR 456 7. így bármiként jöhet halálom, Híved nem retteg és nem fél; Tenálad mindazt feltalálom, Amit szívem hisz és remél. A Krisztusért én Istenem, Te adsz jó véget énnekem. Dallama: Jer, temessük el a testet. rPegnáp élő, ma már halott, Nagy I 1 1 hirtelen elhervadott. Igaz az Űr ítélete : Mint fű az ember élete. 2. Mégis az ember nem hiszi, Hogy a halál így elviszi, Elragadja véletlenül És a hite megszégyenül. 3. Bízik, bízik, de semmiben, Gazdagságban, kincseiben; Csalja magát haszontalan S marad, míg él, boldogtalan. 4. Reá ha majd jő a halál, Keserű nagy csalódás vár; Bálványait ölelheti, De sírba le nem viheti. 5. Kihull kezéből mindene, Mi e földön volt öröme ; Meg nem nyugtatja már szívét, Miért fogyasztá életét. 6. Oh irgalom, te isteni, Mely kész a bűnt felejteni; Bár érdeme nincs semmi sem, Bűnét bocsásd meg kegyesen. 7. Taníts vigyázni, Istenem, Mert mint lopó ítgy megjelen, És elvisz innen a halál, Boldog akit készen talál. Elefánt Mihály budapesti lelkész (1816—1872). Dallama: Gondviselő édes Atyám. COA /\rök Felség, szent Istenünk, KöwOvi nyörgünk: irgalmazz nekünk! Igaz fontra minket ne tégy, Hozzánk nagy szeretettel légy!