Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

III. Az egyházi esztendő ünnepei

180 áldozócsütörtöki énekek 180 5. Vajha előttünk szent lenne Mindig emlékezeted S liáladatosakká tenne Példátlan szereteted ! Hogy köztünk oly elfajult szív, Oly idegen és mostoha, Ki tehozzád nem volna hív, Ne találtatnék soha! 6. Segélj, hogy földi pályánkon, Mint te, híven futhassunk, A célnál, mennyben egykoron Bő jutalmat arassunk; A megdicsőült lelkekkel Magasztalván nagy nevedet, Háláljuk örömkönnyekkel Csuda szeretetedet. Kis János, püspök (1770—1846). Dallama: Ki dolgát csak Istenre hagyja. ·· Τ Tdvözítő, te mennybe szálltál DiaVvi ^ csőségben részesülni, Oda vágynék, hová jutottál, Én is veled egyesülni; Engedd, ki vándor vagyok itt, Látnom menynyed hajlékait. 2. A halálból életre keltél És dicsőség fogott körül. Lelkem, mely a bűnbe merültél, Ébredj, im a nap felderűi; Teremts, Uram, új életet Bennem, hogy lássam színedet. 3. Olajfák hegyén volt kínodnak Legelső súlyos kezdete, És ott folyt le diadalodnak Mennyel határos végzete; iiin küldj reám is szenvedést, Csak adj dicsőségedben részt. 4. Tieidtől áldásra nyújtott Kezekkel vetted a búcsút; Áldj engem is, hamajdlesujtottLelkem halál révébe jut; Ha te megáldasz, a halál, Tudom, készen s nyugton talál. 5. Megdicsőült! a hit szemével Követlek égi utadon, Míg a föld vonz alá terhével, Nem szállhatok fel nyomodon; De tudom, hogy hozzád jutok, Ha mint te, én is úgy futok.