Kovács Sándor: Kis énekeskönyv (Pozsony, 1901)

III. Az esztendő és a nap. (A polgári év.)

145· Este. 195. Dallama: Az erős Isten, Uraknak Ura. (50. zsoltár.) 1. Ne még, ne szállj le fátylas alkonyat, Ne terítsd szét addig homályodat, Míg lelkem elbuzogja csendesen Nagy nevedet, én édes Istenem, Kinek kegyelme nem borúi homályba És jóvoltodnak nincsen éjszakája. 2. Te vagy, te voltál nappal is napom, Kézen te hordasz életútamon. Én menedékem, törlietlen paizs, Tied, tudom, az éj nyugalma is. Sátra alatt a lappangó sötétnek Csak te vagy a világoló szövétnek. 3. Szívembe hát oltárt rakok neked, Mondok dicsérő, hangos éneket. S magamra öltve bűnöm tudatát: Megzörgetem kegyelmed ajtaját. Az éj, Uram, már itt kísért felettem, Szárnyad alá hamar fogadj be engem! 4. Oltalmadat ne vond tőlük se meg, Kiknek szívével, tudod, szívem egy. Ha könny között sóhajtanak feléd, Tedd át szívemre bánatuk felét. S ne hagyd felednünk, hogy fényben, viharban Te állsz felettünk örök változatlan. 5. Ezt, ezt jelentsd meg a világ felett, Hol elhagyott sír, árva kesereg. Ezzel kötözd be a szegény baját, Ε hittel adj nyugodt jó éjszakát, Hogy szív, a hol csak dobban a világon, Holnap s örökre téged, téged áldjon! SZABOLCSRA MIHÁLY. 10