Raffay Sándor: Ágenda (Budapest, 1932)

Hatodik rész. Különleges lelkipásztori cselekvények

kárhozatba tlönli romlottságom! íme, az emberek kiveleltek maguk közül, meri bennem a lesletöllöll biinl és nein az embert látják! És én mindenkitől elhagyatva, nii'loll bűneim büntetését alázatos megadással elszenvedtem, megemlékezem ama kegyelmes igéreledről, hogy ha szinte az én atyám és anyám elhagynának is engemet, te mindörökké velem maradsz, irgalmas Istenem! Lelkem rettegéseiben, szívem szorongásaiban hozzád menekülök azérl és kérve kérlek: ne hagyj el engemet! Légy irgalmas nékem, bűnösnek! llűiiöni megérdemeli büntetését el fogom viselni tűrő megadással, de irtózatos volna még csak elgondolnom is, hogy te is elhagysz engem e borzalmas órákban! Megérdemelném ugyan, hogy megtagadj engemet, mert én előbb lagadlalak meg léged, de ne énértem, hanem egyszülölt szenl Fiadéri és felséges szenl neved dicsőségéért könyörülj énrajtam! Jóvátenni már nein tudom bűnöméi, de őszinte szívvel szánont és bánom amit elkövettem! Vezekelni és bűnhődni akarok érte, csak le ne ítélj el engem, mennyei Atyám! N'eni is a testemnek, hanem a lelkemnek légy kegyelmes, meri íme, a lelkem telve van már bűnbánattal és töredelemmel! Uram, tekints az én árva lelkemre és a Krisztus Jézusért légy nekem irgalmas! Ámen. 2. Éleinek és halálnak hatalmas Ura, mindenható szenl Islen! Az élei és a halál határán állva könyörgök hozzád irgalomért! Aki magam oltottam ki gonosz indulattal másnak az életét, íme most a magam életének végéhez értem! Bűnöm juttatóit ide. Bűnöm megérdemelt büntetéséi kell elszenvednem. S mikor már csak órák vannak bátra számomra e földön, most érzem igazán, inilycn drága és milyen pótolhatatlan kincse az embernek az élei! És én ezt az élelet nem becsiilleur meg. A magaméi eltékozoltam és bűnnel fertőztem meg, a másét pedig szívtelenttl kioltottam. Szorongás fog el, midőn élelemtől megválni kényszerűlök. Kétszeresen érzem élclronló bűnöm gonoszságát! Embertársamat legdrágább kincsétől foszlottam meg. Nem lörődlem vele, hogy az attól való megfosztás neki nemcsak testi, hanem lelki fájdalmakat is okoz. Most magam is érezni fogom úgy a testnek, mint a léleknek kínzó fájdalmait! Máris telve van a lelkem az életvesztés gyötrelmeivel! Nem látom többé a hajnalnak rózsás támadását, nem hallom többé az égi madarak kedves éneklését, nein gyönyörködöm löbbé a szeretettől rámmosolygő szemek ragyogásában és nem dobban meg löbbé boldogságlól a szívem, mikor szerelteimet meglátom! Menynyi örömei veszlek el és mennyit szerezhettem volna embertársaimnak, ha a tisztes munka és a feddhetetlen erkölcs útján megmaradok! Uram, lehet-e, van-e bocsánat az én nagy bűnömre? Adhatsz-e nekem ez elpazarolt bűnös földi élet után más életet az örökkévalóságban? Uram, én hiszem, hogy a le irgalmad végtelen. Urani, én hiszem, hogy le nem zárod el szívedet könnyeim előli. 368"