Raffay Sándor: Ágenda (Budapest, 1932)

Ötödik rész. Temetés

Valaki azt mondta neki: Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek? Ő pedig mondá: Iparkodjalok bemenni a szoros kapun át, mert mondom nektek, sokan szerelnének majd bemenni, de nem bírnak. (Lk. 13, 23-24.) Uram, emlékezzél meg énrólam, ha majd a te országodba bemégy! És mondá neki Jézus: Bizony mondom, ma velem lész a paradicsomban! (Lk. 23, 42-43.) Atyám, a te kezeidbe ajánlom az én lelkemet! (Lk. 23, 46.) Ügy szerette az Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örökélete legyenI (Ján. 3, 16. v. ö. Ján. I. 4, 9.) Bizony, bizony mondom nektek, aki az én beszédemet hallgatja és hisz annak, aki engem elküldött, annak örökélete van és ítéletre nem megy, hanem már átment a halálból az életre. (Ján. 5, 24.) Jön idő, mikor mindazok, akik a sírokban vannak, meghallják az ő szavát és akik a jót mívelték, azok kijönnek, liogy feltámadjanak az életre, akik pedig a gonoszt mívélték, hogy feltámadjanak az ítéletre. (Ján. 5, 28-29.) Ez pedig az akarata annak, aki engeir. elküldött, a/. Atyának, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. (Ján. 6, 39.) Nekem annak dolgait kell végeznem, aki engem elküldölt, míg nappal vagyon; jön az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik. (Ján, 9, 4.) Az én juhaim hallgatnak az én szavamra és én ismerem azokat. .. s nem vesznek el soha örökké és senki sem ragadja ki őket az én kezeimből. (Ján. 10, 27-28.) Lázár, jöjj ki! És kijött a halott. (Ján. 11, 43-44.) Jézus mondá: Hogy én mit teszek, azt most még nem érted, de ezekután majd megtudod. (Ján. 13, 7.) Hogy hova megyek, tudjátok, az útat is tudjátok. (Ján. 14, 4.) A világ nem lát engem többé, de ti láttok engem, mert én élek ős ti is élni fogtok! (Ján. 14, 19.) Atyám, szeretném, hogy akiket nekem adtál, olt legyenek velem együLt, ahol én vagyok, hogy nézzék az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ teremtése előtt. (Ján. 17, 24.) Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! (Csel. 7, 59.) Dávid azonban, miután a maga idejében híven szolgálta az Isten akaralát, elhunyt és atyáihoz temettetett és rothadást látott, ellenben az, akit az Isten feltámasztott, nem látott rothadást. (Csel. 13, 36-37.) 359"