Raffay Sándor: Ágenda (Budapest, 1932)

Ötödik rész. Temetés

Jelentsd meg, Uram, az. én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, liogy milyen mulandó vagyok. íme tenyérnyivé letted napjaimat és az én életem teelőtted, mint a semmi. Bizony, merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. Bizony árnyékként jár az ember, bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat. Most azért mit reméljek, óh Uram? Tebenned van bizodalmam! (Zsolt. 39, 5-8.) Miért csüggedsz el lelkem és miért nyugtalankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én neki, az én szabadítómnak és Istenemnek! (Zsolt. 42, 12.) Csak Istenben nyugpszik meg lelkem, tőle van az én szabadulásom. Csak ő az én kősziklám és szabadulásom, ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb. (Zsolt. 62, 2-3.) Ha elfogjy átkozik is testem, és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, óh Isten, mindörökké! (Zsolt. 73, 26.) Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáiról és elmélkedem minden cselekedeteidről és tetteidről gondolkodom. Öh Isten, a te útad szentséges, kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten! (Zsolt. 77, 12-14.) Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim, a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet. (Zsoll. 94, 19.) Te visszatéríted a halandót a porba és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! (Zsolt. 90, 3.) A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha fölebb, nyolcvan esztendő és nagiyobb részük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk. (Zsolt. 90, 10, 12.) Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt, vele vagyok háborúságban, megmentem és megdicsőíteni őt. Hosszú élettel elégítem meg őt és megmutatom neki az én szabadításomat. (Zsolt. 91, 15-16.) Az embernek napjai olyanok, mint a fű; úgy virágzik, mint a mező virága. Hogyha átmegy rajta a szél, nincsen többé és az ő helye sem ismeri azt többé, — de az Űr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön és az igazsága a fiaknak fiain. (Zsolt. 103, 15-17.) Az Űr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála. (Zsolt. 116, 15.) Nem halok meg, hanem élek és hirdetem az Úrnak cselekedeteit! Keményen megostorozott engem az Úr, de nem adott át engem a halálnak. Nyissátok meg nekem az igazság kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat! Ez az Űrnak kapuja: igazak mennek be azon! (Zsolt. 118, 17-20.) 355"