Raffay Sándor: Ágenda (Budapest, 1932)
Első rész. Gyülekezeti istentiszteletek
gazdagon és tegye itt e földön áldotlá, az örökéletnek pedig az Isten kegyelméből való elnyerésére érdemessé a mi földi életünket... Befejező oltári imádság. Kegyelmes mennyei Atyánk! Alázattal kérünk, tarts meg minket igazságod szeretetében és adj erőt, hogy mindig megtarthassuk parancsolataidat, amelyeket most is feltártál előliünk, üdvösségre vezérlő szent Igédben. Oltsd belénk Szentlelkedel, hogy az legyen vezérünk, erősségünk és áldott útitársunk a földi életben. Lelked vezessen e földi életen át olyan tisztán és olyan szent ártatlansásban, hogy egykor heniebessünk szent országodba, az Űr Jézus Krisztus érdeméért. Ámen. Vízkereszt utáni 6-ik vasárnap. (Mt. 17, 1-9. Pét. II. 1, 16-21.) Oltári imádság. Megdicsőült Jézus, kegyes Megváltónk! Dicsőséged látására vágyakozó szívünk felvezetett minket e szent helyre, ahol felIáiul előliünk a mindenséget teremtő Isten világbíró hatalma és feltárul előliünk a le isteni dicsőséged is. Engedd, hogy az égi hatalom látása megerősítse bennünk a hitet, az égi dicsőség látása pedig hódoló bizalomra indítson bennünket. Engedd, hogy mi is odatelepedjünk most melléd a megdicsőülés hegyére és gyönyörködjünk isteni fenséged reánk is kiáradó fényözönében. Engedd, hogy a buzgólkodás e szent óráján megteljünk megváltó életed fenségével s Igéd igazsága a megdicsőülés szent ösvényére térílse mindnyájunk éleiének útjál az Cr Jézus Krisztus, e világ Megváltója és Üdvözítője által. Ámen. Igehirdetés utáni imádság. Dicsőítjük szent nevedet, mindenhaló Istenünk és Atyánk, hogy akit e világra megváltásra küldöttéi, egyszülölt szent Fiadal már életében megdicsőítetted. Áldjuk szent nevedet, hogy akik Jézus Krisztus megváltó munkájáról nekünk üdvös tanításokat adtak, az ő hatalmát és dicsőségét nem kigondolt mesék nyomán ismertették meg veliink, hanem látásból szóltak, mint szemtanúi az ő nagyságos voltának. Magasztaljuk szent nevedet, hogy akik velünk az evangéliumot közölték, hallották a te igazoló kijelentésedet, melyet az egek egéből mondottál el Megváltónk felett: Ez az én szeretett fiain, akiben gyönyörűségem lelt! Hálát adunk neked, inenynyei Atyánk, hogy a mindenben könnyen kételkedő emberek elé szemtanúk útján vitted nagy tetteidet. Hálát adunk, hogy a megdicsőülés hegye ina is áll és mindazok, akik hitükben annak csúcsára feljutnak, ma is meglátják a ζ ő Megváltójukat, a maga 28