Raffay Sándor: Ágenda (Budapest, 1932)

Első rész. Gyülekezeti istentiszteletek

és készülésnek kell lenni az Irral való egyesülésre. Vésd a szi­vünkbe, hogy akár ő jön hozzánk, akár mi megyünk hozzá, mindig készen kell lennünk a fogadására. Érttesd meg velünk, liogv mi a nappal gyermekei vagyunk. Azé a nappalé, amelynek világító sugár­özüne atyai szíved szeretetéből árad ki ránk a Jézus Krisztus állal. Ezért kell mindig józanoknak lennünk. Ezért kell vigyáznunk nem­csak magunkra, hanem testvéreinkre is, hogy építsük egymást a hit­ben és az irániad való hűségben az üdvösség közös elnyeréséért... 2. Megváltó Jézus, hozzád száll fohászunk, hozzád emelkedik könyörgésünk szava! Aki azért jöttél, hogy megtartsad, ami elve­szendő vala, légy áldott, hogy leszálllál dicsőséged hajlékából és megmutattad nekünk az Istenhez vezető utakat. Megjelentetted az Isten igazságát, amely nein törvényből való, de amelyről a törvény és a próféták lesznek bizonyságot. Ez az igazság a te megváltó éle­ledben áll előliünk, ahol mindnyájan lálhatjuk és megérthetjük azl. Világosítsd meg lelkünket, hogy valóban megismerjük és megértsük, hogy az ember nem a törvény cselekedeteiből, hanem egyedül a hit által igazul meg az Isten előtt. Ama liit állal, amelynek teljes valóságát és boldog igazságát azzal a kijelentéseddel tártad fel előttünk: Én és az Atya egy vagyunk! Boldog ember az, aki az Alyával és az Atya akaratával egybeforrasztó hűségei megtanulja tőled! Boldog ember az, aki tudja, hogy ingyen nyilvánítja őt az Isten igazzá bűnbocsátó atyai kegyelméből a megváltás állal, amely a Jézus Krisztusban van! Boldog ember az, aki az engesztelésül ki­ontott véredben megtisztul és lelke teljes hűségével jár veled az Islen igazságának szent ösvényein! Boldog ember az, aki hűséggel szolgál és mindig csak szolgál lenéked, mert bármikor jösz is vissza íléleltarlásra, mint hű szolgál, mindig lisztében találod eljárva! Megváltó Jézusunk, alázattal kérünk, adj nekünk is igaz hűségei a szívünkbe, hogy éberen vigyázzunk, inert nem tudjuk, melyik órában jelensz meg közöttünk a számonkérés nagy ítéletére... Befejező oltári imádság. .Megérleltük Igéd lanílásából, mindenható szent Isten, hogy földi életünk csak akkor bölcs és áldolt igazán, ha szakadatlan ké­szülődés az előtted való komoly számadásra. Megértettük, hogy ha a földön élünk is, nekünk mindig az örökélet üdvösségének elvételére kell gondolnunk. Kegyelmes mennyei Atyánk, világoltasd előliünk mindenkor Igéd világosságát, hogy örök rendeltetésünket ne té­vesszük soha szemünk elől. Tégy evangéliumod igaz híveivé, tégy evangéliumi anyaszentegyházunk igaz gyermekeivé, hogy így igaz követői lehessünk szent Fiadnak és vele együtt örököslársak meny­nyei szenl országod boldogságában. Amen. 103"

Next

/
Thumbnails
Contents