Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

— 225 — bánatuk és keservük, mennyei megadás enyhítő harmatától üdülve, ők annál inkább az égiek után hevüljenek; ama égiek után, melyek szemlélésére ez ártatlan, kedves lélek, hőn szerető keblökről elragadtatott. Nvujts, óh ! nyújts vigasztalást mennyei Atyánk, a te szent fiad Jézus, a mi Megváltónk nevében! Amen. 2. Ifjú felett. Örökkévaló szent Isten! Téged keres bánatos tekintetünk e bús sírhalmok között, hol a csendet és nyugalmat csak a fájó szivek keserve, jaja zavarja. Ide hoztuk az élet tavaszának egy lehervadt virágát, a szülei szivek lombkoronájának egy elsárgult leveles ágát, melynek virulni, zöldelni, s örömmel és boldogsággal árnyékolni a szülők szivét, lett volna hivatása, ha oly korán le nem töri a halál kímélni nem tudó keze. Ide hoztuk, hogy e megnyílt sír bus éjjelébe, rothasztó mélyébe bocsássuk le, martalékul azt, a mi benne por s így mulandó volt. Ide hoztuk, a Te veteményes kertedbe, hogy letegyük mint rothadandó magot, és Te szent Fiad által támaszsz belőle egykor rothadatlant ! Oh Atyánk ! mélyen érezzük e lehervadt ifjú élet sírjánál, hogy a mi földi életünk, testünk, olyan, mint a fű és annak szépsége, mint a mezei virág, de Te megmaradsz mindörökké és a te esztendeidnek vége nincs! Téged imádunk azért, midőn adod az életet, téged imádunk, midőn elveszed azt, mert hiszen ezzel minket, r ha hiveid leszünk, magadhoz hívsz! Oh ! múljék bár el azért a mi életünk is mint a fűnek virágja, s legyen hamuvá a mi lelkünk sátora, jobb és örökkévaló részünk, a halhatatlan lélek te hozzád költözik, kitől alászállott. Ε hittel vigasztald az itt kesergő feleket is, hogy a sötét sirba tekintvén, ne tekintsék azt a megsemmisülés hazájának, hanem annak bús éjéből kisugárzó hit fényénél lássák meg ama túlvilági partokat, hol a halhatatlanság diadalmi zászlaját lobogtatva áll Jézus, a halál meggyőzője, kinek ajkairól az örök élet biztató Agenda. II. 29