Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

— 221 — a családnak s egyházának gondjait hordozá. () is látott nehéz napokat, s nem egyszer vérzett szive a ránehezült harczban vett sebektől. () is kesergett veszteségek felett, ő is sóhajtott a csalódás keserű poharával ajkain, midőn tapasztalá, hogy az elhintett jó mag nem hull mindig termő földbe: de örömben és bánatban hű és engedelmes gyermeked maradt halálig. Bölcs végzésedből e föld csak ideiglenes hazánk, hol a boldogabb jövendőért küzdünk; csak nevelő-iskola, melyben még homályosan, mintegy tükör által látunk. Túl a siron alkottad ama dicsőbb világot, hol tökéletes a jónak uralma; hol a harczot a győzelem pálmája és a hitet színről-színre való látás váltja t * fel. Oh kérünk, fogadd be a mulandóságtól megvált hívedet örök országodba, s midőn itt jó vitézednek kezéből kivetted a fegyvert : add meg neki a hűség koronáját. Vigasztald meg, jó Atyánk! utána kesergő övéit; enyhítsd fájdalmukat a hit által, melynek szövétnekével ő annyiszor megoszlatá a gyászolókra nehezült bánat éjjelét. Vigasztald meg az árván maradt egyházat, s tedd áldottá a hívek szivében az eltemetett jó pásztor emlékét. Szentelj meg, Uram, mindnyájunkat a te lelkeddel, hogy lehessünk mi is mindig hívek hozzád és kötelességünkhöz. Sáfárkodjunk buzgón a tőled vett talentomokkal; így ha elhív innét a halál: megáld minket is a föld és üdvösségre vár az ég, a mi Urunk -lézus által. Amen. Egyh ás felügyelő feleli. Mindenható Isten, örök bölcseség! Színed előtt leborulva, hódolattal valljuk, hogy mi csak jövevények és vándorok vagyunk a mulandóság szűk határai között. Te vagv Teremtőnk, Megtartónk és Bíránk. Hozzájáruihatatlan világosságban lakozol; dicsőségedet, mint a napnak sugárözönét, nem bírják el gyenge szemeink: de alkotó erődnek bizonyságait látjuk mindenütt az égen és a földön. Kezeidnek munkája a kiterjesztett erősség; a te lelked amaz uralkodó törvény, mely kike-