Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

I. Ünnepi imádságok

13 — üdvöt és boldogságot; neked köszönjük, hogy a halál hatalmát megtörve az örök élet reményével vigasztaltad meg sziveinket s Istennel kiengesztelve örök boldogság várakozik reánk a mennyben. Áldott legyen mindezen áldásokért szent neved és szivünk őszinte hálája legyen érte a kedves áldozat. Mindenható Isten! elismerjük, hogy méltatlanok vagyunk atyai jó voltodra, de buzgón kérünk: szenteld meg szent lelked által szívünk minden érzelmeit és éltünk minden cselekedeteit, hogy Jézus születésének ünnepén szülessünk mi is újjá lélekben, hogy Jézus vegyen lakást szíveinkben és tegye azt a kegyesség és igazság élő templomává s meghalván a bűnnek éljünk mindenkor szentségben és igazságban. Teremts bennünk tiszta szivet és élő hitet, mennyei Atyánk, hogy a kísértések óráiban el ne tántorodjunk, hanem az örök élet ösvényén biztos lábakkal járva s megszenteltetésünket munkálva, biztos reménynyel folytassuk, mint mennyei polgárok az üdv hazája felé pályánkat s az üdv honában boldogság legyen osztályrészünk a mennyei angyalokkal a Jézus érdemeért. Amen. 11. < h'ömmel emeljük hálafohászunkat hozzád, kegyelmes Istenünk! e napon, azon véghetlen irgalmadért, hogy nem hagytad a bűn rabságában a tévelygő emberiséget, hanem Jézus születésével a menny polgáraivá avattad; örömmel zengjük a mennyei angyalokkal mi is ama dicsőítő szózatot: „Dicsőség a magasságban Istennek, a földön béke s az emberekhez jóakarat". Hatalmasan cselekedett a te kezed mivelünk, mert a bűnnek átka nyomta az emberiséget, te pedig kiemelted a kárhozat örvényéből ; az örök enyészet félelme zaklatta a halandó szivét, te pedig az örök élet világával ajándékoztad meg életét; az igazság büntető kezét látta felemelve feje fölött, te pedig a kegyelem és irgalom szemeivel tekintettél reá, épen azért imádunk téged óh Isten, ki