Karsay Sándor – Czékus István: Agenda I. (Budapest, 1889)
III. Konfirmáczió
— 62 az égi üdv boldog hajlékiba felvétessenek? Adjuk nekik iránytűül hitünk szent könyvének azon figyelmeztetését, melylyel a eontirmátiói tanítást befejezték s melylyel kívánatos, hogy egykor életöket is befejezzék : Légy hű mind halálig és én neked adom az életnek koronáját. Igen, legyetek hívek mindhalálig Istenhez és Jézus Krisztushoz, kedves gyermekek, és pedig I-ször azért, mert az Ur sem többet, sem kevesebbet nem kíván tőletek, mint igaz és kitartó hűséget. Isten, a ti mennyei atyátok, a ki élettel ajándékozott meg, nem egyenlő ismeretek, nem egyenlő tehetségek, nem egyenlő képesség, ügyesség és erővel ruházott fel benneteket, épen azért nem is lesztek képesek az élet ösvényén egyenlő pályát futni, egyenlő nagy és nemes tetteket és érdemeket felmutatni, de arra különböző lelki tehetségeitek mellett is képesek vagytok mindnyájan, hogy halálig hivek legyetek, a hűség szép és dicső erénye vezéreljen az élet útjain minden cselekedeteitekben s ne feledkezzetek el soha Pál apostol I. Kor. 4, 2. azon intéséről: a sáfároktól az kívántatik meg, hogy mindenben híveknek találtassanak. Hűséget fogadtak neveitekben a szent keresztség alkalmával a keresztszülők, hogy halálig hivek lesztek Isten és a Jézus Krisztushoz és isteni tudománya szerint rendezitek élteteket, ezen hűséget fogadjátok ma önként, hogy Istent ismeritek el kegyes gondviselő atyátoknak, Jézust éltetek vezérének, az üdv és boldogság egyedüli kútforrásának, maradjatok meg tehát állhatatosan mindvégig ezen Isten iránti hűségben, legyetek erősek és tántoríthatlanok Isten, a ti mennyei atyátok iránti szeretetben; engedelmeskedjetek jó és balkörülmények között egyiránt szent törvényének, bízzatok benne, hogy nemes törekvés, hű munkásság, buzgó imádság és igaz istenfélelem mellett kegyes atyai gondviselésével kisérendi éltetek lépteit; nyugodjatok meg szent akaratján, ha olykor a szenvedés vagy szerencsétlenség megpróbáltatásának tüzébe helyez, és tanúsítsátok magatokat mindig hálásaknak iránta kegyes és istenfélő élet által, mindenkor éltetek boldogsága és lelketek üdvére használván azon