Gyurátz Ferenc: Kézi agenda. 3. kiad. (Pápa, 1916)

III. RÉSZ. A szentségek kiszolgálása; továbbá konfirmálás, esketés és egyházkelő kibocsátása

— 225 „Igaz vagy Uram és igaz a Te ítéleted". (Zsolt. 119. r. 137 v.) A kijelentett ige megismerteti velünk a Mindenható akaratát, kötelességünket iránta és embertársaink iránk. A lelkiismeretben Isten szava szól a halandóhoz, a bűntől óvja s hűségre inti mindahhoz, ami szent és igaz. Boldogtalan az, ki ez intésre nem hallgat, mert a Mindenhatónak örök végzése, hogy a ragaszkodást az igazsághoz lelki békesség, biztató remény kiséri, szent parancsa megtiprójának: a bűnösnek nyomán pedig a büntető ítélet jár s korábban avagy későbben reá talál. A halandó, mikor a rosszindulat szavára hallgatva vétkezik: kihívja maga ellen a büntető törvényt, bűnhődnie kell s a halálos bűn elkövetőjének büntetése halál. A földi birói hatalom ugyan csak a testi életet veheti el; a lélek halhatatlan, ezt az ember nem a földtől vette, nem is annak adja vissza. A lélek a halál révéről új világba költözik, de ott 'a mindenek Urának: az igaz bírónak ítélőszéke várja, ki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint. Ha a földi vándor gonosz útra lépve visszautasítja a hitnek megtérésre hivó szavát s mint a rosszindulatnak rabja végzi életét: keserűen csalódva tapasztalja, hogy a bűn nem igaz örömöt, hanem átkot terem. A lelkiismeret mardosása gyötri, mint olthatlan tüz égeti a bűnös lelkét a késő bánat és ezt kell magával vinnie az örökkévalóságba. Érzed te is testvérem az Urban, hogy a „bűnnek zsoldja a halál". Sóhajtva gondolsz azon időre, amikor még szabadon járhattál az emberek között, nyugodt lelkiismerettel, bátran tekinthettél mások szemébe. A békés munka mezején fáradozásod jutalmául megelégedés, hozzádtartozóid becsülése kisért. Szivedet sebzi az a tudat, hogy az a boldog idő eltűnt visszahozhatlanul. És még gyötrőbbé teszi fájdalmadat az emlékezés azon órára, melyben Istentől elfordulva a sátán szolgálatába szegődtél s ezáltal ragadva vétekkel szennyezted be lelkedet. A gonosz tettek elkövetésével elvesztetted e drága kincseket: a szabadságot, becsületet, lelki nyugalmat. A bün nyomán megindult ítélet reád talált, lesújtott. Vétkeid boszuért kiáltottak az égre s most a kikerülhetlen büntés előtt megrendülten érzed, hogy aki mit vet, azt arat és „rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni". így kell sóhajtanod a bün tudatában : „Óh én nyomorult ember, ki szabadít meg engemet a halálnak testétől ?" Vétkeztem ellened „Uram; igaz vagy Te és igaz a Te ítéleted." De lélekben szenvedő testvérem, ha bünbánatod igaz: úgy Gyurátz Ferenc: Kézi Agenda, III. 15