Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

II. A reformáció százada - 6. Eredeti énekek

67 mely nem bírva ki a hivatalos szöveg megszabott keretét, végül dicsérő énekké önállósul („Jer, dicsérjük mindnyájan Urunkat"). Versbeszedik a Tízparancsolatot s ezzel kapcsolatban még külön tanítást is adnak a hivők részére („Szükség megtudnunk idvösségnek dolgát" kezdetű ének). Elmagyarázzák a nyolc boldogság ígéreteit („Követi vala népnek sokasága" kezdettel). Tanítást adnak az ítéletről is. Bornemisza Péter hosszú éneket szentel az ítélettel kapcsolatos kérdések tisztázására, a lelkiismeretre utal és a kárhozat veszedelmére, bibliai példákat idéz. Jézus ítélkezik, mint mennyei király, udvara fényes, angyalok hódolnak neki. A rosszaknak, bűnösöknek kárhozat jut osztályrészül, ezeknek kínja szörnyű, Istent káromolják szenvedésikben, Lucifer uralkodik felettük, de az igazak örök lakodalomra hivatnak és örömük nem enyészik el soha ^VII. 222. kk. 1.). Hatalmas méretű tanító-költeméniy, melyet azonban minden bizonnyal énekeltek a hívek. Különösen megkapóan jellemzi az ítélet lényegét: „Ez világ most teljes gonoszsággal, de az mellett isteni jósággal, mint szántóföld teljes sok búzával és az között ismég sok konkollyal. Az Üristen aratásra várja, mind gonoszát, javát élni hagyja, mind konkolyát, búzáját fennhagyja, és sarlóval mind learatja. Takarodás és búzabéhordás leszen az emberi feltámadás, testi, lelki egyben társalkodás az ítélő Isten előtt állás." (VII. 227.) A választottak „aratás" utáni nagy boldogságát e gyönyörű sorokkal festi le Bornemisza: „Mind az szentek Úristenre néznek angyalokkal ők az karban lesznek, egyetemben vélek énekelnek Űr Istenben nagyon dicsekednek. Az nagy Isten lészen ő királyok, azon lészen jutalmok, gazdájok, abban lészen örök nyugodalmok és örökké való vigasságok." (VII. 247.)