Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)
II. A reformáció százada - 6. Eredeti énekek
59 az Űrnak". A tanításról hitvallást tesznek: „Adj Úristen szentlelket", és dicsőítik a nagy Istent, hálát adnak néki, hogy igéjével építette lelküket. (Hálát adunk Tenéked örök Isten; Csak; tebenned Uram Isten vagyon bizodalmunk kezdetű énekek.) Végül még egy alkalom kínálkozott a XVI. század énekköltőinek, mikor tanítással szolgálhatta hívei érdekét. Ez az alkalom a házasság volt. A lakodalmas énekek szoros kapcsolatban állottak Istennel, a házasságot az ő rendelésének fogták fel és ennek biztos lapjának az istenfélő éneket tekintették. Így a házaséletek nagyrésze versbe szedett prédikáció volt. A férj és feleség kötelességéről szóltak a költemények a biblia tanítása alapján. Ezért az egyházi énekeskönyvekbe is belekerülhettek. A házasság szépségét, célját, a házastársak egymás iránti kötelességeit és Isten áldását az istenfélő, boldog házasságon legszebben Batizi András foglalta össze „A házasságról való ének" (Jámbor házasok meghallgassátok) című költeményében. A házasság lényegét így fogalmazta meg': „Semmi nem egyéb az szent házasság, hanem tistzaság és nagy jámborság, Istentől szerzett igaz társaság és törvény szerént való nyájasság." Magyar népi humor jellemzi, de ennek ellenére a Bártfai énekeskönyv 85. lapján szerepel Tar Benedek „Bölcsnek ő mondási" kezdetű házas éneke, mely inkább az ifjú menyecskének szolgál intelmül. Igen szép költemény, a virág- és istenes ének keveréke, a „Sokszor kértem én az Istent nagy szívem szerént" kezdetű „Házasok éneke", melyet a névtelen szerző Nyilas István és Sámboki Anna mennyegzőjére készíthetett. A házasénekeknek tehát joguk volt az egyházi énekeskönyvekben őket megillető helyre, mert Isten segítségét kérték, az Ür nevében indultak meg és őt hirdették mint követendő utat. A század többi ilyen énekeiből csak néhány címet lássunk: „Mostan egy ifjú ...", „Seregeknek ura és erős ...", „Az Isten urunk házát őrizze", stb. Mindezek komoly intelmet, Isten fűtötte tanítást tartalmaznak a házaspárok számára, kikre a Mindenható áldását kérik. 2. A külön alkalmak nélkül írt énekek. Itt még az alkalom tárgyi adottsága sem kötötte az énekírót. Szabadon választha-