Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)
II. A reformáció százada - 5. Zsoltárfordítások és átdolgozások
45 nyála szakállán mind alá fut vala, hogy bolondsággal magát eltitkolja. Oly igen, király ezt látván, haraguvék, hogy az bolondot eleibe vivék, király hagyja, hogy előle elűznék, mert ő bolond nélkül nem szűkölködnék. I Csudaképen Isten megszabadítá, noha egy kevéssé magának hagyá erejében megpróbálni akará ilyen hálaadásra őtet indítá." A fordítások első versszakai a zsoltár tanítását is összefoglalhatják, hogy az elkövetkezendő tanítást igyekeznek szemléltetőbbé tenni. Erre példa a 127. zsoltár megindulása: ,Mindenek meghallják és jól megtanulják, kik segedelmüket Istentől nem várják: nincsen Isten nélkül segítség és üdvösség." A tanítás szemléltetésére szentelt kezdő versszakok ilyenformán jelentkenek: „Az, ki az Istent megismerheti, jótéteményit eszébe veheti, annak szentlélek szivét gerjeszti, hálaadásra őtet serkenti. Bizonyság nékünk erről szent Dávid az ki megösmeré az ő teremtőjét, teremtőjének jótéteményit, imilyen módon elkezde éneket." (103. zs.) A tanító célzatra való felhívás a 29. zsoltár kezdő soraiban nyilatkozik meg, itt a fordító már a zsoltár számát is megjelöli: „Erre tanítani akar az próféta, micsoda szivünket Istenhez indítsa, azt, mint huszonkilenc részében megírta, jótettét Istennek igyen magasztalta." A megindulás egy harmadik motívuma a zsoltár megírásának alkalmát írja le. Ez a motívum rokon az elsőnek említettel, de sehol sem nyúlik oly hosszúra. Az 55. zsoltár így adja tudtunkra az alkalmat:
