Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

IV. Kitekintés

109 mindjobban háttérbe szorították. A „dunántúli" énekesköniyvek még inkább tisztelték a tradíciót, mint a „nagygyőri" kiadásai. De az énekkultúra ilyen eisekélyesedésére is következett reakció. A század végén már ismét reformmozgalmak indultak meg a hit elmélyítésére, a régi énekek újbóli felkarolására. Az evangélikusok századunk elején' ismét megújítva adták a keresztyén „dunántúli" énekeskönyvet, de még ez is igen sok kívánni valót hagy hátra. Szükség van új énekeskönyvre, mely a régi énekkincsen, Sztárai, Szegedi Kis István, Bornemisza, stb. énekein épülne fel, jobban kiaknázná gyönyörű himnuszaink tárházát, a graduálokat. Régi dallam, régi szöveg: és a hit is a régi lenne. Erős, rendíthetetlen, szilárd és Istennek tetsző.