Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2017 (82. évfolyam, 2-20. szám)

2017-04-23 / 16. szám

4 • Forrás 2017. április 23. • KRÓNIKA Húsvét ünnepe után 1. vasárnap (Quasi modo geniti) - íjn 5,4-10 Fegyver nélkül, mégis győztesen A VASÁRNAP IGEJE Isten szolgálatában a csatatéren. Mi­ért akar valaki bevonulni a hadseregbe, ha nem hajlandó harcolni? Van-e bár­kinek is esélye a túlélésre, aki fegyverte­lenül lép a csatamezőre? - tettem fel ma­gamban a kérdést, amikor a moziműsort böngészve A fegyvertelen katona című filmen akadt meg a szemem. A moziban ülve kíméletlenül őszinte képet kaphat­tam a második világháború koráról: ar­ról az időről, amikor nem voltak győz­tesek és vesztesek, csak áldozatok. A drámai és sokszor sokkoló képso­rok ellenére nagy élmény volt látni és érezni, hogy Isten kiáradó szeretetét még a legádázabb küzdelemben is át lehet él­ni. Hogyan? Egy szolgálatkész keresz­tyén katona cselekedetein keresztül: Desmond Doss - aki egyébként létező személy volt - fegyver nélkül, Bibliával a zsebében egymás után mentette meg bajtársai életét annak ellenére, hogy korábban gúnyolták és bántalmazták hi­te miatt. Sőt habozás nélkül odafutott azokhoz is, akik az ellenséges lövészár­kokból kiáltottak segítségért. Erő és alázat. Húsvét után egy héttel még mindig lelki szemeim előtt látom a kimerültségtől földre roskadó, fegyver­telen katonát, aki a következő imát suttogja: „Uram, segíts, hogy még egyet megmenthessek!” A film rádöbben­tett: a krízishelyzetekben mutatkozik meg igazán, hogyan is állunk a hittel. A legélesebb szituációkban derül ki, hogy mennyire ragaszkodunk Jézushoz, életünk Urához. Míg Desmond Doss szívből ragasz­kodott Istenéhez a legnehezebb körül­mények között is, addig Jézus tanítvá­nyai korántsem voltak ennyire állhata­tosak. Bármennyire fogadkoztak is, hogy nem fordulnak el a Mestertől, még­is megtették, amikor a veszélyessé vált helyzetben fenyegetve érezték magukat. Ahelyett, hogy mindennél jobban ra­gaszkodtak volna Jézushoz, a saját éle­tüket mentették! Voltak, akik nem szé­­gyellték a futást. Volt, aki már korábban meghozta a visszavonhatatlan döntést. Volt, aki előbb még kardot ragadott Jé­zus védelmében, ám nem sokkal később egyre hevesebben tagadta, hogy valaha is köze lett volna hozzá. Míg a tanítványok minden erejükkel védekeztek, Jézus épp az ellenkezőjét tet­te: nem ellenkezett. Kiszolgáltatottságá­ban, szóüanságában mégsem láthat­juk őt gyengének vagy passzívnak. Mi­ért? Mert önként vállalta, hogy engedel­meskedik Isten akaratának. Hosszas vívódás után jutott el odáig, hogy őszin­tén kimondhassa: „Atyám [...], legyen meg a te akaratod.” (Mt 26,42) Isten bizonyságtétele: Érted! Érted? A nagyheti eseményekre visszatekintve azt láthatjuk, hogy a fizikai és a lelki megaláztatás, a Golgotára vezető gyöt­­relmes út és a kereszthalál mind-mind annak az isteni bizonyságtételnek a ré­szei voltak, amelyet racionális gondol­kodással lehetetlen megérteni. Ha csak a szemünknek és az értelmünknek hi­szünk, akkor könnyen úgy járhatunk, mint a kereszt tövében állók, akik Jézus­ban csak egy bukott messiást láttak. Egy vesetest, aki nem tudta beváltani a hoz­zá fűzött reményeket. Egy gyenge, szen­vedő embert, akinek már a lélegzéshez sincs elég ereje, nemhogy egy látványos csodatételre. Pedig Jézus Krisztus győzelme éppen a kereszten veszi kezdetét, ahol a mi bű­neink miatt kell átélnie az elviselhetet­len kínokat! „...ami vétkeink miatt ka­pottsebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg” - olvashatjuk Ézsaiás próféta köny­vének 53. fejezetében. Sebei gyógyító se­bek, amelyek nemcsak fájdalmat csilla­pítanak, hanem életet adnak! Vajon megvan-e a lelki látásunk ahhoz, hogy értékeljük ezt a nagyszerű ajándékot? A győzelem íze. Néhány héttel ezelőtt egy újságíróval beszélgettem az egyhá­zunk országos irodájának gyülekezeti és missziói osztályától nyert Interaktív ke­resztfa kiállítás kapcsán. A Jézus halá­láról megemlékező stáció fekete oltár­­terítőjére pillantva az újságíró ezt kér­dezte: „Mit tudna mondani összességé­ben a kiállításról?” A válaszom magá­tól értetődő volt: „Elsősorban azt, hogy nem ez az utolsó állomás. Menjünk to­vább! A halál fölött aratott győzelem még hátravan.” Sokszor mi is elfeledkezünk a feltá­madásról. A nagyhét drámai jelenetei olyannyira belénk vésődnek, hogy egy héttel később talán már elhalványul bennünk a győzelem íze... Ha így van, akkor emlékeztessük erre magunkat! Él­jünk az úrvacsorával! ■ Koch Szilvia Imádkozzunk! Köszönjük, Jézusunk, hogy még a kereszten sem mentetted meg magad, hogy így teljesítsd Atyád akara­tát. Kérünk, add, hogy már a keresztre pil­lantva megláthassuk győzelmedet, és benned bízva mi is megtapasztalhassuk annak ízét. Ámen. KÉTHETI ÜT RAVA LÓ „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak kö­zül való feltámadása által élő reménységre.” (íPt 1,3) Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. [...] Az énju­­haim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig kö­vetnek engem. Én örök életet adok nekik..(Jn io,na.27-28a) Húsvét ünnepe után az 1. héten az Útmutató reggeli s heti igéi hírül adják: Krisztus feltámadt megigazulásunkért! Ö az új élet Teremtője, aki legyőzi a mi hitetlenségünket is. „Ha va­laki Krisztusban van, új teremtmény az. A régiek elmúltak: íme, újjá lett minden.” (2Kor 5,17; LK) Heti igénket Luther így érti: „Újjászületésünk Krisztus feltámadásából ered. Is­ten szül minket újjá az igazság igéjével, amely Isten ereje. Ez elevenít meg és üdvözít mindeneket, akik benne hisznek.” Az ősegyházban a húsvétkor megkeresztelt hívek eddig viselték fehér ruhájukat, és fehérvasárnap először részesültek az úr­vacsora szentségében. Quasi modo geniti: „... mint újszülött csecsemők..(íPt 2,2) Feltámadása után nyolc nappal Jézus ismét megjelent tanítványainak, „és ezt mondta: Békesség nek­tek”. S így szólt Tamáshoz: „Mivel látsz engem, hiszel: boldo­gok, akik nem látnak, és hisznek” {Jn 20,26.29; lásd Zsid 11,1.27) A hit látja a láthatatlant, s Péter Istent magasztalja a hívők reménységéért: Jézust „szeretitek [...], őbenne hisztek [...], és [...] dicsőült örömmel örvendeztek”. (íPt 1,8-9) A Jabbók-gáz­­lónál egy éjjel Valaki tusakodott Jákobbal; bírókra kelt vele, s ezt mondta neki: „Nem Jákob lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. [...] És megáldotta őt.” (íMóz 32,29.30) „Az Úr pedig jóra fordí­totta Jób sorsát, miután Jób imádkozott barátaiért...” Az Ür szolgája helyesen beszélt róla. „Az Úr pedig jobban megáldot­ta Jóbot azután, mint azelőtt.” (Jób 42,10.12) Az Ószövetség evangélistája a választott nép jövendő boldogságáról prófé­tái: „Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek!” (Ézs 66,10) Főpapi imájában Jézus a tanít­ványaiért könyörög: „... azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid. [...] Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, ha­nem hogy őrizd meg őket a gonosztól. [...] Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság” (Jn 17,9.15.17) Isten kegyel­me által irgalmat nyertünk, s igéje által Krisztusban megiga­zítunk. Ezért üzeni Péter: „Ti [...] választott nemzetség, ki­rályipapság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett né­pe, hogy hirdessétek nagy tetteit..(íPt 2,9) Az ő elhívásának bizonysága az etióp kincstárnok megtérése is. „Fülöp beszél­ni kezdett, és az írásnak ebből a helyéből (lásd Ézs 53,7-8) ki­indulva hirdette neki Jézust. [...] Ő [...] így válaszolt: Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” (ApCsel 8,35.37) „Eljött hoz­zánk az üdvösség, / Mely kegyelemből árad [...].// Mert a keresztség és a hit / Megnyitja a menny kapuit, / Hogy so­ha el ne vesszünk.” (EÉ 320,1.4) Húsvét ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli s heti igéi hirdetik: az Úr Jézus jó pásztorként a halálból örök életre ve­zet. A pásztorolt, élő gyülekezet megtapasztalja, Misericor­­dia Domini: „...azúr szeretetével tele van a föld.” (Zsolt 33,5) „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és fel­támadt.” (2Kor 5,15; LK) íme, Jézus önkijelentése s ígérete: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet [...], és én élete­met adqm a juhokért. Én örök életet adok nekik, és nem vesz­nek el soha...” (Jn 10,14-15.28) S ez Luther vallomása: „Én a Krisztus kedves báránya vagyok. Jó pásztor ő, aki megkeresi elveszett juhocskáját. Vállára vesz, s nékem csak engednem kell, hogy hordozzon. Míg tőle botorul el nem szakadok, ad­dig nem veszhetem el.” Péter kéri: Krisztus nyomdokait kö­vessük, ő példát adott nekünk! „. ..az ő sebei által gyógyulta­tok meg. Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek telketek pásztorához és gondviselőjéhez." (íPt 2,24-25) A jó pásztor így szól hozzánk: „...én vagyok a juhok ajtaja. Én vagyok az ajtó [...]; én azért jöttem, hogy életük le­gyen, sőt bőségben éljenek” (Jn 10,7.9.10) az én juhaim! Nyil­vános szolgálata idején Jézus tanított és gyógyított, s ezt bíz­ta tanítványaira is, mert „látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elveszettek voltak, mint a juhok pásztor nél­kül. [...] menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz [...], és hirdessétek: elközelített a mennyek országa”. (Mt 9,36; 10,6.7) Ő főpapi imádságában érettünk is könyörgött: „. ..azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek [...]. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál...” (Jn 17,20-21.24) Isten adott „némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére”. (Ef 4,11-12) Az Olajfák hegyén így szólt tanítványaihoz: „Mind­nyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.«” (Mt 26,31; lásd Zak 13,7) Búcsúbeszédeit így kezdi Urunk „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem! [...] ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket [...]. Én vagyok az fa, az igazság és az élet; Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,1.3.6) „Jézus, te vagy az út magad. / Siess, add nékem - magadat!” (EÉ 396,5) ■ Garai András Új nap - új kegyelem Vasárnap (április 23.) Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egy­mást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Róm 13,8 (5MÓZ 8,6; Jn 20,19-29; íPt 1,3-9; Zsolt 116) Dékán Frigyes és Szécsén Mihály sláge­réből ismerjük a következő sorokat: „Vagyonom nem volt, hitelem nincsen, / Ragyogó kedvem van!” A mai ige környezetéből megtudjuk, hogy nem ilyen egyszerű a „képlet”. A levél 7. verséből kiderül, hogy tartozás adón és vámon kívül félelem (istenfélelem) és tisztelet is lehet, az idézett verset követőkből (Róm 13,9-10) pedig megtudjuk, hogy az embertársaink felé minket kötelező törvé­nyeket a szeretet által tudjuk csak betölteni. Tehát nem elég, ha az embernek nincs tartozása más felé, mert akkor nincs köze másokhoz. A szeretet által be­­töltjük a törvényt, így nemcsak magunkat szeretjük, hanem embertársainkat, mint Önmagunkat. Hétfő (április 24.) Jézus [...] így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom. Ekkor sietve lejött, és örömmel befogadta. Lk 19,5- 6 (Zsolt 40,17b; íMóz 32,22b-32; Kol 1,21-23) Ezt a történetet olvasva könnyen azonosulhatunk Zákeussal, a fővámszedővel, vagy másokat azonosíthatunk ve­le. Ő a kisstílű vezető, akinek a kezében nagy hatalom van, de fára kell mász­nia, hogy meglássa az Urat. A történet egyszerre humoros és szomorú, ha eszünk­be jut, hány embernek volt és van befolyása a történelemre, akik hatalmat bir­tokoltak, de nem ismerték meg Jézust, és ő nem vendégeskedett náluk. Ugyan­akkor emberi irigységgel és előítélettel is találkozunk azoknál, akik Zákeust nem tartják méltónak arra, hogy Jézus nála szálljon meg. Kedd (április 25.) Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Zsolt 84,11a (Jn 10,9; Jób 42,7-13114-17]; Kol 1,24-29) A zsoltár elején azt olvassuk, hogy Kórah fiainak éneke. Kórah Dátánnal és Abirámmal együtt fellázadt Mó­zes és Áron ellen, mondván: „Elegünk van belőletek! Miért emelitek magatokat az Úr gyülekezete fölé?!” (4MÓZ 16,3) iKrón 9,17-ben viszont Kórah fiai a temp­lom kapuőreiként említtetnek, iKrón 25-ben pedig Hémán fiai (Hémán Kórah fia) az istentiszteleten a zsoltárénekek hangszeres kísérői. Az ő példájukon ké­résztől reménységet nyer az ember, hogy bár a rossz döntések miatt néha úgy érezzük, hogy a föld is megnyílik alattunk, de Urunk kegyelmének és szerete­­tének köszönhetően van jövőnk ebben a világban, és méltók lehetünk arra, hogy akár másokat is hitre vezessünk. Szerda (április 26.) [Istenem], sok nyomorúságot és bajt láttattál velem, de új­ra megelevenítesz. Zsolt 71,20 (Jn 14,1; Ézs 66,6-13; Kol 2,1-7) Általános felté­telezés szerint ez az idősödő Dávid király éneke, amelynek megírására Abso­­lon lázadása szolgáltatta az okot. Sámuel második könyvében olvashatunk Dá­vid gyermekeinek tragikus sorsáról, az egymást fenyegető, meggyilkoló gyer­mekekről, akiket Dávid nem tudott a jóra nevelni. Absolon lázadása miatt vé­gül menekülnie kell a királynak Jeruzsálemből, aki a menekülés közben a fá­sultságból újra megerősödik. Erről szólhat a zsoltárnak ez a része, az 51. zsol­tár fordulatához hasonlóan, de annál még erőteljesebben. A bizonyosság ere­je jelenik meg: az Isten kegyelmében és mindent jóra fordító hatalmában va­ló rendíthetetlen hit. Csütörtök (április 27.) [Az Isten országa] hasonló a mustármaghoz, amelyet fo­gott egy ember, és elvetett a kertjében, az pedig felnövekedett, és fává lett. Lk 13,19 (Ézs 43,18-193; Jn 17,9-19; Kol 2,8-15) Két növényt szoktak keverni, akik Jézus példázatát félreértik: a mustár növényt, amelynek termése a közkedvelt fűszer, de csupán nyolcvan-száz centi magasra nő, és a mustárfát, amelynek a gyöke­rét, ágát, hajtását fogtisztításra használják Indiában. Jézus példázatában pont az a meghökkentő, hogy a hit apró mustármagjából kis méretű növényke he­lyett hatalmas fa lesz, ahogyan a hit apró magjából hegyeket megmozgató erő. Engedjük, hogy jelen legyen életünkben a hit hegyet mozgató ereje! Péntek (április 28.) És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: Kelj fel gyor­san! És lehulltak a bilincsek Péter kezéről. ApCsel 12,7 (Dán 3,28; íPt 2,1-10; Kol 2,16-19) Néha csupán arra van szükség, hogy a megfelelő személy oldalba lök­jön! Igaz, a történetben ezt egy angyal teszi, akinek mozdulatára a bilincsek is lehullnak. Azonban a fémbilincsek helyett sokkal súlyosabbak a lelki bilincsek, amelyek megkötöznek minket. A beletörődés, a fásultság, a megkötözöttségek, a szenvedélybetegségek, a reménytelenség. Engedjük, hogy lehulljanak! Ne mér­gezzük egymást gonoszsággal, szolgáljunk egymásnak szeretettel! Szombat (április 29.) Ki hitte volna el, amit hallottunk, és az Úr karjának ere­je ki előtt volt nyilvánvaló? Ézs 53,1 (Kol 4,3; ApCsel 8,26-39; Kol 2,20-23) A rej­tőzködő Istenről olvasunk Ézsaiás könyvének ezekben a fejezeteiben, akinek em­berhez is méltatlan a külseje. Krisztus előképét fedezhetjük fel, akinek hatalma, ereje egyáltalán nem nyilvánvaló. Isten hatalma sokak számára nem felismer­hető a világban. Saját erejükben, magabiztosságukban bíznak, amíg rá nem döb­bennek, hogy ez mennyire kevés, amikor Isten kezében van a döntés. ■ GerlaiPál KRÓNIKA Az Evangélikus Élet magazin kéthetente megjelenő hírlevele E-mail: evelet@lutheran.hu * EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu • Előfizetés: kiado@lutheran.hu • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá MAria (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Karoly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Máté Tóth Zsuzsanna (matetot@gmail.com). Tervezőszerkesztő: Szabó David Karoly (daOid.szabo@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 06-1/317-5478,06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 2498-5309

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents