Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2017 (82. évfolyam, 2-20. szám)

2017-03-26 / 12. szám

4 • Forrás 2017. március 26. • KRÖNIKA Böjt 4. vasárnapja (Laetare) - Jn 6,1-15 Nem csak vészhelyzetben A VASÁRNAP IGÉJE Ajándékcsodák. így hívják azokat a bib­liai történeteket, amelyekben Isten ké­rés nélkül, váratlanul egyszer csak gon­doskodik valakiről. Ilyen az is, amikor Jézus enni ad ötezer embernek. Ez az egyik legalapvetőbb keresztény történet, amely nem maradhat ki a nemzedékről nemzedékre továbbadott történetcso­magból. Az evangéliumírók a négy evangéliumban összesen hatszor írják le ezt az esetet. Mert alapvető tudást tar­talmaz Jézusról. Csaknem meglepetés. Az ajándékcso­dát nem kéri az ember, az szinte az ölé­be pottyan. E történet szerint embertö­megek hallgatták Jézust, és követték a szó szoros értelmében árkon-bokron át, mert hallottak csodáiról és gyógyításai­ról. Ne firtassuk, hogy haszonlesők vol­tak-e, vagy csak szájtátva bámulták a rendkívüli eseményeket, esetleg hagyták és akarták, hogy a lelkűkbe ivódjon mindaz, amit Jézus mondott vagy tett. Lényeg, hogy ott voltak És bele is feled­keztek Jézus társaságába, hisz közülük senki sem beszélt arról, hogy elfáradtak, megéheztek vagy megszomjaztak volna. Egyedül Jézus figyelt fel arra, hogy a tö­megnek ennie kellene. Senki sem volt életveszélyben, mindenki gond nélkül hazajutott volna, legfeljebb korgó gyo­morral. Gyanítom, hogy azokkal az emberekkel ez nem először történt vol­na meg. Jézus azonban úgy viselkedett, mint egy igazi házigazda, mint egy gondos­kodó családfő. Az első perctől tudta, mit akar tenni. Meg akarta vacsoráztatni az embereket. Csak előbb finoman, szin­te humorosan megleckéztette a tanítvá­nyait. Tanítványok a vizsgán. Megkérdezte Fülöpöt: honnan vegyünk kenyeret, hogy enni adjunk az embereknek? Fü­­löp bizony úgy válaszolt, ahogy én is szoktam. Tiszta agy, gyors fejszámolás, és kijön a lehetetlen. Fontos a racioná­lis gondolkodás, egyre kevesebb dolog­ban lehet és szabad álmodozni, ám ha valaki fogja a ceruzát, és hideg fejjel, fe­ketén-fehéren csak a realitással számol, az nagyon-nagyon rövid utat fog bejár­ni. Egy perc alatt közli az eredményt: le­hetetlen, kár belefogni. Fülöphöz hason­lóan elővesszük a tiszta agyat és a ceru­zát akkor is, amikor az a kérdés, van-e jövője egy kapcsolatnak, tud-e még fej­lődni ez a gyerek, belevágjak-e valami feladatba. Nem árt észrevennünk: ha mindig így gondolkodnánk, édeskevés jó dolog történne velünk Hamar elfogy­nának a lehetőségek. Még jó, hogy ott volt András, aki elő­állt egy ötlettel. Van itt egy gyermek - mondta -, ennivalófélét láttam nála. A tanítvány lelkesedett, de mintha elszé­­gyellte volna magát, rögtön visszakozott is: jaj, micsoda komolytalan elképzelés, hát mi az ennyinek?! Nem is szükséges megkeresnünk a párhuzamot önma­gunkkal, annyira magától adódik. Fel­villan egy jó szándékú javaslat, de rög­tön el is vetjük. Restelkedünk a naivitá­sunk, gyermeteg lelkesedésünk miatt. Biztosan azért, mert voltunk már hason­ló helyzetekben. Emlékezhetünk okos, cinikus emberek lekicsinylő pillantásai­ra és gúnyos szavaira: ugyan, mit lelke­sedsz?! így aztán gyorsan meg is tanul­tuk, hogy nem kell lelkesedni. Lehet, hogy épp azért nem jutunk többre, mert hamar elhessegetjük a lelkesedés­nek még a kósza gondolatát is, inkább akarunk gúnyosan okosak, hűvösen racionálisak lenni. Persze Jézus ehhez nem jó társas ág... Ültessétek le az embereket. Jézus zavar­ba ejtően eszköztelen ebben a történet­ben. Más csodáknál se hasznait látványos dolgokat. Ez a pillanat azonban felejthe­tetlen az egyszerűsége miatt: hálát adott, és meg se törte, odaadta a kenyeret az embereknek, a legnagyobb természetes­séggel. Nem közvetítettek a tanítvá­nyok. Úgy képzelem, az emberek to­vábbadták, és még mindig volt, még mindig jutott belőle, még mindig nem fogyott el. Mindenki megízlelte, minden­ki lenyelte, mindenki jóllakott. Csak ilyen egyszerűen, mindenféle hírverés és hó­kuszpókusz nélkül. Még csak csodálni sem kellett Jézust. Azt hiszem, semmi mást nem akart, mint örömöt szerezni ezeknek az em­bereknek. Együtt vacsorázni és látni a jóllakottak örömét. Olyan meglepetésszerűen történt mindez, mint ahogy a hűvös böjti napok sorába egyszer csak berobban Laetare vasárnapja. A váratlan öröm vasárnap­ja. Hogy felkészítsen minket arra: akik Jézus közelében téblábolnak, azokkal bármikor megtörténhet, hogy Jézus, egyedül ő, észreveszi, hogy tán egy jó szóra éhesek, tán igaz beszédre szomja­sak, tán egyedül vannak, és fáznak, és azt mondja tanítványainak „Ültessétek le az embereket.” Mert ő már tudja, hogyan akar örömöt szerezni. ■ Szabóné Mátrai Marianna KÉTHETI ÚTRAVALÓ „...ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga ma­rad; de ha meghal, sokszoros termést hoz.” (Jn 12,24) Böjt 4. hetében az Útmutató reggeli s heti.igéiben Krisztus mint az élet Kenyere szól követőihez, s az ő áldozata a mi örök örömünk forrása. Laetare: „Örüljetek Jeruzsálemmel!” (Ézs 66,10a) „Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Jézus az ő életét adta értünk.” (íjn 3,16; LK) Jeruzsálemi bevonu­lásakor a nem zsidó származású istenimádók meg akarták ismerni Jézust, s ő heti igénkkel (lásd íKor 15,36-37 is) vá­laszolt: „Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szol­gál, azt megbecsüli az Atya.” {Jn 12,26) Pál a vigasztalás Is­tenét dicsőíti, aki megvigasztalja próbatételt szenvedő gyermekeit: „Áldott az Isten [...], aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat...”(2Kor 1,3-4) Az Úr Jézus a kenyércsoda után így tanítja a mennyei kenyeret kérő sokaságot: „Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. [...]■ Én vágyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,29.35) Jób eljut erre a felismerésre: Istennek mindig igaza van! „Ha igazam volna, sem ellenkezhetnék vele. [...] Mert ő nem em­ber, mint én [...]! Nincs is köztünk döntőbíró...” (Jób 9-,15.32.33) Búcsúbeszédeiben Jézus a tanítványainak mond­ja: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is ti­teket: maradjatok meg az én szeretetemben! [...] Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örö­mötök teljes legyen.” (Jn 15,9.11) Pál így bátorítja a gyüleke­zetét: „... mi is hiszünk, és azért szólunk. Mert tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít [...]. Ezért tehát nem csüggedünk [...], mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örök­kévalók.” (2Kor 4,13-14.16.18) Az Úr Jézus közeli visszaté­rését ígéri tanítványainak: „...de ismét egy kis idő, és meg­láttok engem. [...] Így most ti is szomorúak vagytok, de is­mét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örö­mötöket senki sem veheti el tőletek...” (Jn 16,16.22) „Szívünk pedig örvend, mikor feltámadását magunkra vesszük, s lát­juk, hogyan győzte le javunkra a bűnt, halált és ördögöt, hogy általa mi is örökké éljünk. Ez az igazi, örökre megma­radó öröm” - vallja Luther. Jézus nem hagyja árván övéit: „... kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét. [...] aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt...” (Jn 14,16-17.21) „Szívből szeretlek„Jézusom. / Légy velem vándorutamon / Irgalmaddal a sírig! / Lelkem csak benned bízik. / [... ] Felséges Úr...” (EÉ 362,1) „...az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mt 20,28) Böjt 5. hetében az Útmutató reggeli és heti igéiben az Úr Jé­zus mint az igazi Főpap áll előttünk, aki szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozatul. „Jézus Krisztus az engesz­­telés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.” (íjn 2,2; LK) Fekete- vagy passió­vasárnap kér(dez)hetjük: Judica: „Szolgáltass nekem igaz­ságot, Istenem [...]! Miért kell gyászban járnom? [...} Miért csüggedsz el, lelkem... ? (Zsolt 43,1.2.5) A Zebedeus fiák ezt kérték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.” S Jézus heti igénkben megfogalmazott küldetése (lásd Ézs 53,10-12 is) alapján mondta tanítványainak: „...aki közöttetek első akar lenni, az legyen mindenki rabszolgája!” (Mk 10,37.44) Isten Fia a mi örök Főpapunk, és ő „örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki”. (Zsid 5,9) Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét, a két nem­zetséget, hogy „egy új emberré teremtse önmagában. Meg­békéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által...” (Ef 2,15-16) íme, Jób hitvallása reformátorunk tolmácsolá­sában: „Tudom, hogy az én Megváltóm él, és ezután feltá­maszt a porból. Akkor majd bőrömmel vesz körül, és tes­temben meglátom az Istent.” (Jób 19,25-26; lásd Biblia ma­gyarázójegyzetekkel, 588. o.; Hós 13,14) Krisztus főpapi ál­dozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál, mert „a tulajdon vérével ment be egyszers mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett. [...] így tehát új szövetség közbenjárója lett Krisztus [...], hogy az elhívottak elnyerjék az örökkévaló örök­ség ígéretét”. (Zsid 9,12.15) Az Úr prófétájának böjti kér(d)ései: „Te ismersz, Uram! Gondolj rám, és fogd pártomat! [...] Mi­ért tart fájdalmam szüntelen... ?” Isten válasza: „Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj.” (Jer 15,15.18.19) Krisztus „örökre Isten jobbjára ült [...]. Mert egyetlen áldo­zattal örökre tökéletessé tette a megszentelteket”. (Zsid 10,12.14) »Csak egyszer áldozta fel magát. Maga a pap is meg az áldozat is. Oltára pedig a kereszt. Drágább áldozatot nem adhatott az Isten, mint mikor magát odaadta, s elemészti ma­gát a szeretet tüzében” - vallja Luther. Jézus harmadszor szólt haláláról s feltámadásáról, és meggyógyította a jerikói út mel­lett ülő vak koldust, aki így kiáltott fel: „Jézus, Dávid Fia, kö­nyörülj rajtam [...], Uram, hogy újra lássak. Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott.” (Lk 18,38.41-42) „Nem látták benned, csak az ács fiát. [...]// Nem látták fádat, me­lyen folyt tusád [...],// De majd meglátják, ha órája üt, / Ki­nyíló szemmel mind és mindenütt.” (EÉ 393) ■ Garai AndrAs Új nap - új kegyelem Vasárnap (március 26.) Reménykedhetsz a jövőben - így szól az Úr. Jer 31,17 (Jn 9,8; Jn 12,20-26; 2Kor 1,3-7; Zsolt 84) Sokat panaszkodunk. Imáinkban is soroljuk gondjainkat, ag­godalmainkat és hiányainkat. Az Úristen ma egyetlen rövid mondattal elnémít­ja bennünk ezeket a hangokat, és bizakodásra indít, reménysugarat ad. Jeremi­ás idején a fogság, a kitaszítottság, a mély gyász reménytelenségéből emelte ki így népét az Isten. Ma sincs olyan helyzet, amelyikből a reménység Istene ne tud­na kiutat mutatni. Aki benne bízik, nem csalatkozik. Hétfő (március 27.) Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta [Pétert], és ezt mondta ne­ki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? Mt 14,31 (Zsolt 121,3; Jn 6,26-35; Lk 20,41-47) Aki bátran és lelkesen elindult Jézus hívására, az is elbizonytalanodhat a hitet próbáló viharokban. Az észérvek a hit ellen szólnak: hogyan is hihetnénk, hogy az ember járni tud a vízen,.vagy hogy a halottak feltámadnak a sírból? A kísér­tő minden eszközzel támadja hitünket, a kétségek, a félelmek és a gondok a mély­be húznak minket. De aki Krisztushoz kiált, annak ő késedelem nélkül segítő kezet nyújt, hogy el ne vesszen, ne féljen, újra bízni tanuljon, lába és hite biz­tos talajra találjon! Kedd (március 28.) Tedd meg amire módot találsz, mert veled lesz az Isten. tSám 10,7 (Kql 3,17; Jób 9,14- 23.32-35; Lk 21,1-4) Lelke által arra indít ma minket az Isten, hogy az ő nevében szóljunk és cselekedjünk. Ajtókat nyit meg előttünk és az evangélium elől eddig elzárkózó emberszívek előtt is, családban, munkahelyen, barátok és szomszédok között, hogy egyre több formában és helyen megmutathassuk az 9 szeretetét. Mi pedig hányszor meghátrálunk! Félünk az elutasítástól, a kudarctól, a gúnytól, ne­hezen adjuk fel kényelmünket vagy áldozzuk oda időnket és erőnket másokért. Urunk szava ma félresöpör minden kifogást, és tettekre sarkall. Aki engedelmesen indul az ő szavára, az újra átélheti a csodát: velünk van, segít és megáld az Isten! Szerda (március 29.) Az Űr az én osztályrészem - mondom magamban -, ezért benne bízom. JSir 3,24 (Róm 5,2; Jn 15,9-17; Lk 21,5-19) Van úgy, hogy nemcsak másokat, hanem ma­gunkat is biztatnunk kell. A103. zsoltár is így kezdődik: „Áldfad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Mondom magamban, nehogy elfelejtsem, hogy van miért bízni az Úrban próbák és gondok között is. Oly sokszor és oly so­kan megtapasztaltuk már, hogy a reménység nem szégyenít meg. Most is így lesz. Ahogy mai igénk folytatásában is olvashatjuk: „Jó az Úr azokhoz, akik benne re­ménykednek, akik hozzá folyamodnak. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” Csütörtök (március 30.) Jézus mondja: Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat! Mt 19,17 (5MÓZ 13,1; 2Kor 4,11-18; Lk 21,20-28) Sokan mondják: jó ember vagyok, nem öltem, nem loptam, szeretem a családomat, betartottam a Tízparancsola­tot. Kis túlzással: az Isten sem találhat bennem kivetnivalót. Aki viszont kicsit is a mélyére nézett ezeknek a parancsolatoknak - akár Luther Kis kátéja szerint -, az tudja, hogy mindegyiknél oly könnyen elbukunk. Jézus szava keményen szól. Tényleg csak úgy lehet a miénk az általa ígért élet, ha megtartjuk a parancsola­tokat? De hát akkor mindnyájan elveszünk! Erre döbbenti rá Jézus a gazdag if­jút is. De mond neki - és nekünk - valami mást is. Egy másik parancsot, amely az életre visz: „Ha tökéletes akarsz lenni [...], jöjj, és kövess engem!” Mert „aki en­gem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága”. (Jn 8,12). . i Péntek (március 31.) Odamentek [Jézushoz], felébresztették, és így szóltak: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre és a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Lk 8,24 (Zsolt 89,10; Jn i6,i6-23a; Lk 21,29-38) Az ember sok­szor érezheti magát kiszolgáltatottnak. Olyan erők, folyamatok, viharok hatnak az életünkre, amelyekkel szemben tehetetlenek vagyunk. A tanítványok felvet­ték Jézust a hajójukba. A bajban is ott volt velük. Meg tudták szólítani. Halál­­félelmükben is hozzá kiáltottak - és megmenekültek. Ezt tapasztalhatják meg ma is azok, akik Jézussal hajóznak az „élet tengerén” a túlpart felé. Ö az Úr min­denféle külső és belső vihar fölött. Ki más tudná lecsendesíteni bennünk az élet- és halálfélelem hullámait, ha nem az a Krisztus, aki úr az élet és a halál fölött? Szombat (április 1.) Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk, az ő parancso­latai pedig nem nehezek. íjn 5,3 (3MÓZ 22,31; Jn 14,15-21; Lk 22,1-6) Jézus a sze­retet kettős parancsában foglalja össze a törvényt: szeresd az Urat, és szeresd fe­lebarátodat. „A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Róm 13,10b) János apostol sza­vaival valljuk, hogy „mi azért tehát szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (íjn 4,19). Vagyis szeretetünk kiapadhatatlan forrása maga az Isten! Aki nap mint nap belőle merít, annak van mit továbbadnia. Aki maga is ebből él, annak a sze­retet parancsa valóban nem nehéz. ■ 'ZSEDNAI JÖZSEFNÉ KRÓNIKA Az Evangélikus Élet magazin kéthetente megjelenő hírlevele E-mail: evelet@lutheran.hu • EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu • Előfizetés: kiado@lutheran.hu • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt, 2.Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá MAria (rriaria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Máté Tóth Zsuzsanna (matetot@gmail.com). Tervezőszerkesztő: Szabó Dávid Karoly (david.szabo@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24.Tel.: 06-1/317-5478,06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 2498-5309

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents