Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2017 (82. évfolyam, 2-20. szám)

2017-03-12 / 10. szám

4 • Forrás 2017. március 12. • KRÓNIKA Böjt 2. vasárnapja (Reminiscere) - Mt 15,21-28 Körön kívül A VASÁRNAP IGÉJE Életünk egyik fontos kérdése, hogy kö­rön belülinek számítunk-e. Ez a bibliai történet egy körön kívülinek számító ember elkeseredett próbálkozásáról szól, hogy bekerüljön azoknak a köré­be, akik számítanak, akikre odafigyelnek. Mit tanulhatunk ettől az elszánt asszonytól, és hogyan befolyásolhatja mindez az Istenhez való viszonyun­kat? Ezekre a kérdésekre keressük a vá­laszt. Pontosan mi is történt? Jézus Tírusz és Szidón környékére vonult vissza, a mai Libanon területére. Akkor hagy­ta el Galilea és Júdea felségterületét, amikor különösen forró volt a talaj a lába alatt. Máté evangéliumában a 15. fejezet azzal kezdődik, hogy írástudók jönnek, és felelősségre vonják őt, mert a tanítványai nem tartják be a móze­si törvény tisztasági előírásait. Jézus magyarázata már önmagában alkalmas lett volna arra, hogy vallástörvényi pert kezdeményezzenek ellene, és letar­tóztassák, de ő ezt nem várta meg. In­kább átkelt a határon, hogy ott várja meg, amíg az indulatok elcsendesed­nek irányában. De a határon túli terü­leten is voltak besúgók, akiknek a te­vékenységétől még ott is' lehetett tar­tani, ezért kerülnie kellett a feltűnést. Ilyen helyzetben jelenik meg a színen egy asszony, aki jól informált annyira, hogy felismeri a rejtőzködő csapatot, de annyira mégsem, hogy tudja, ilyenkor mi a helyes magatartás, és kiabálással ne keltsen feltűnést. Hangoskodása rend­kívül kellemetlen, hiszen félő, Jézus le­lepleződik. A tanítványok érzékelik a ve­szélyt, ezért sürgetik Jézust: „Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.” Szavaikból ki­érezni a türelmetlenséget: „Bocsásd már el, mert egyre jobban kiáltozik!” Ta­lán nem kiáltozott egyre jobban, de ilyenkor az ember úgy érzi. Ha magunk elé képzeljük a jelene­tet, akkor úgy rajzolódhat ki előt­tünk, hogy Jézus nem fordul a kiálto­zó felé, és látszólag nem vesz tudomást róla, úgy tesz, mintha nem is hallaná, hogy valaki Dávid fiának nevezi, és akar tőle valamit. Ez a magatartás bi­zonyos személyek esetében elég ahhoz, hogy meghátrálásra késztesse őket. Érzékelik, hogy nem akarják meg­hallani a kérésüket. Csalódottan elhall­gatnak, vagy dühösen mondanak az il­letőre valami csúnyát. Jézus a tanítványok kérésére sem hajlandó az asszonnyal foglalkozni. A tanítványokhoz szól ugyan, de eluta­sítóan, és kifejezi, hogy nem akar az idegen nép egyik tagjával érintkezni, rajta segíteni. Mi pedig meg vagyunk döbbenve: ezt a Jézust ismerjük mi, aki elutasítóan elfordul a hozzá folyamo­­dótól?! Jézus nem az a személy szá­munkra, akit a másokon való segítés jellemez leginkább? A történetnek ennél a pontjánál meg­torpanunk. El kell időznünk, hiszen ez a helyzet annyira ismerős. Hasonlít ah­hoz, amikor egy nem vallásos ember kí­sérletet tesz, hogy valahogy keresztény módon megnyíljon Isten felé, és Jézus­hoz közeledjen valamilyen módon. Egy hátat lát csupán, egy távolodó alakot. És hiába fejezi ki azt, hogy segítségre van szüksége, kiszolgáltatottságában csaló­dást kell átélnie. Közben pedig azt tapasz­­talja, hogy a tanítványok, a bennfente­sek zavartan forgolódnak, előresietnek, és megpróbálják mesterüket más maga­tartásra bírni, de hiába. Ami történt, bőven elég lehetne ah­hoz, hogy a kiáltozó megtorpanjon, felszámolja az illúzióit, és visszazuhan­jon a „csendes kétségbeesésbe”, ahogy Ortega y Gasset fogalmaz. De van más választás: odaszaladni, és elállni Jézus útját. Odaállni hatalmas kér­dőjelként. A kánaáni asszony is ezt tet­te, úgy, hogy ne lehessen kitérni előle: „Uram, segíts rajtam!” Udvariasan elkül­deni többé már nem lehet. Jézus válasza azonban felér egy sértéssel: kutyához ha­sonlítja az asszonyt és népét... Újra és még könyörtelenebből szem­besülnünk kell azzal, hogy aki bajban van, és kívül esik a bennfentesek körén, aki nem tartozik bele a nyájba, a gondo­zottak testületébe, az ott marad a bajá­val egyedül. Lehet ő elveszett juh, az is marad. A történet folytatódhatna úgy is, hogy az asszony feláll, némán leporol­ja a ruháját, és hazamegy. Érthető lenne egy ilyen végkifejlet. Jézus csak egy falat enged látni neki. Csakhogy ez az asszony még ezek után sem adja fel. Felvállalja a képet: „De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból...” Ez a kánaá­ni asszony az érveivel akarja meggyőz­ni Jézust, még ha sértő is a megfogal­mazás. A sértéstől nem veszti el tisz­tánlátását, felül tud emelkedni rajta, használja az eszét. Ahol falba ütközünk, és úgy tűnik, nincs tovább, ott merni kell vitába száll­ni, érvelni igazunk mellett. Erre buzdít bennünket ez a történet. Ne bénítson meg az elutasítás, a feléd fordított hát és a kemény, sértő beszéd. Merj folya­modni az akadályok mögé rejtőző Isten­hez, hogy azt a választ kapd, amit a ká­naáni asszony: „.. .nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!” Ámen.­■ Réz-Nagy Zoltán KÉTHETI ÚTRAVALÓ „Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.” (Róm 5,8) Böjt 2. hetében az Űtmutató reggeli és heti igéi az Úr Szol­gájának küldetését állítják elénk (lásd Ézs 53,11). Ő szeretett minket, és vére által megszabadított bűneinktől. „Isten Fia szolgai formát vett fel, és emberekhez lett hasonlóvá, meg­alázta magát, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fii 2,7.8; LK) „Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza mint egyetlen bűnbak és vezeklő, azé a bűnök bocsánata és az örök élet.” (Luther) Reminiscere:„Gondolj, Uram, irgalmadra...”(Zsolt 25,6) En­gedelmes Szolgád áldozatáért „emlékezzél meg, Uram, a te irgalmasságodról és a te jóvoltodról, melyek öröktől fogva vannak”. (GyLK 686,5) Ő a te szeretett Fiad, akiben gyönyör­­ködöl (lásd Mt 3,17; 17,5). A példázatbeli szőlősgazdának „volt még egy szeretett fia. Utoljára őt küldte el” a gonosz szőlőmun­kásokhoz a termésért, akik „megölték őt, és kidobták a sző­lőn kívülre”. (Mk 12,6.8) Jézus is a város kapuin kívül szen­vedett kereszthalált a Golgotán (lásd Zsid 13,12). Mi pedig „őál­talajárulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben va­gyunk [...], a reménység pedig nem szégyenít meg, mert szí­vünkbe áradt az Isten szeretete...” (Róm 5,2.5) József is elő­képe Jézusnak, mert testvérei „ezt mondták egymásnak [...]: Gyertek, öljük meg dobjuk bele egy kútba [...]. Akkor fog­ták József ruháját, levágtak egy kecskebakot, és belemártották a ruhát a vérébe”. (íMóz 37,19-20.31) Jób a betegségében is­tenfélő maradt. „A Sátán eltávozott az Úr színe elől, és meg­verte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig” De ő ezt mondta: „Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fo­gadnunk.” (Jób 2,7.10) Jézus így bátorítja tanítványait: „A vi­lágon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a vi­lágot.” (Jn 16,33) Minden gyónáskor hallhatjuk az apostol ta­nítását: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagun­kat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha meg­­valljuk bűneinket, hű és igaz ő [Isten]: megbocsátja bűnein­ket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (íjn 1,8-9) Mert Krisztus „engesztelő áldozat a mi bűneinkért”. (íjn 2,2) Pál böjti önvizsgálatra késztet: „Önmagatokat tegyétek próbára, hogy hitben jártok-e! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van?” (2Kor 13,5) S hirdeti: amegigazulás csak a belé vetett hit ál­tal lehetséges Isten színe előtt, és megvallja: „...többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem [...], aki szeretett en­gem, és önmagátadta értem.”]Gál 2,20) „Jézusom, Krisztu­som, / Én szerelmesem! [...]/ Eggyé lenni kíván / A szívem veled [...],/ Hogy így mindörökké / Teveled legyek.” (EÉ 381) „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkal­mas az Isten országára.” (Lk 9,62) Böjt 3. hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Isten Bárá­nyára irányítják tekintetünket; aki szolgálni jött, és halálra ad­ta magát érettünk (lásd Jn 1,29.36), hogy el ne vesszünk bű­neinkben, hanem elnyerjük az örök életet. „Jézus Krisztusban van a mi váltságunk az ő vére által: a bűnök bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1,7; LK) Oculi: „Szemem állandóan az Úrra néz...” (Zsolt 25,15) „Jusson színed elé az én imádságom! Hozzád emelem tekintetemet, aki a mennyek­ben lakozol.” (GyLK 758,1) Nézzünk fel Jézusra (lásd Zsid 12,2), s kövessük őt, mert a keresztyének küldetése: lmitatio Chris­ti! Ő ma is hív: „Kövess engem [...], menj el, és hirdesd az Is­ten országát!” (Lk 9,59.60) Pál így bátorít: „Legyetek tehát Is­ten követői mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben [...]. Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagy­tok az Úrban...” (Ef 5,1.2.8) Urunk előre meghirdeti az ő kö­vetésének előfeltételeit: „Ha valaki nem hordozza a maga ke­resztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.” (Lk 14,27) „Bár a keresztet nem azért vállaljuk, mintha ezzel szeretnénk üdvözülni vagy csak a legcsekélyebb érdemet is sze­rezni, mégis Krisztus példája szerint szenvednünk kell, hogy hozzá hasonlóvá legyünk.” (Luther) Jób Istenéhez fordul böjti kérdéseivel: „Micsoda az ember [...], hogy így törődsz ve­le? [...] Miért nem veszed le rólarp a szemed?[...] Miért nem bocsátód meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet?” (Jób 7,17.19.21) A mennyek országa minden áldozatot megér; ha­sonló a szántóföldben elrejtett kincshez és a nagy értékű gyöngyhöz. Az ember „örömében elmegy, eladja mindenét, ami­je van, és megveszi azt”. (Mt 13,44) Ám a gazdag ifjú nem így tett, pedig az örök életet akarta elnyerni! Jézus kérte őt: „... menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem! Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt. [...] a tanítványok [...] így szóltak: Akkor kicsoda üdvözülhet? Jézus [...] ezt mondta nekik: Embereknek ez lehetetlen, de Is­tennek minden lehetséges.” (Mt 19,21-22.25-26) Jézus megis­métli követésének kizáró okait: aki bárkit jobban szeret, mint őt, „és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, az nem méltó hozzám. [...] aki pedig elveszti életét énértem, az meg­találja azt”. (Mt 10,38.39) Pál vallomása ez: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus ke­resztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára” (Gál 6,14) „Jézus hív: »Jertek énutánam! /[...] Vegyétek föl keresztetek! / A keskeny útra térjetek!« / [...] Kövessük őt, a drága Mestert!” (EÉ 438,1.5) ■ Garai András Új nap - új kegyelem Vasárnap (március 12.) Kérdezősködjetek az ősi ösvények után, melyik a jó út, és azon járjatok, akkor nyugalmat találtok lelketeknek! Jer 6,16 (Zsid 6,12; Mk 12.1- 12; Róm 5,1—5[6—11]; Zsolt 10) Önmagával meghasonlott, békéden világban élünk. Életirányváltásra, váltóállításra van szükség az emberiség életvonata szá­mára: Megváltóra! Jézus Krisztusra! Mert elhagyta az ember Isten útját, az élet útját. Pedig Isten törvénye az élet törvénye, az ő útja az élet útja. Boldog em­ber az, aki megtalálja. Mert akkor békességünk lesz Istennel, embertársaink­kal, önmagunkkal, és nyugalmat találunk lelkűnknek! Hétfő (március 13.) így szól az Úr: Mert akik engem dicsőítenek, azoknak dicső­­- séget szerzek, de akik engem megvetnek, gyalázatra jutnak. íSám 2,30 (íMóz 37,3- 4.12—14.23—35(36]; 3MÓZ 19,31-37) Az emberi élet fő céljának kellene lennie, hogy az Úr nevét dicsőítsük. Azonban az ember hajlamos arra, hogy csak a maga di­csőségét keresse. Nem attól hangos-e az életünk, hogy a saját dicsőségünket zeng­jük? Emberi dicséretre vágyunk, s nem az Úrtól várjuk a jutalmat. Az Úr az ő igéje által a mai napon is figyelmeztet minket, hogy őt és az ő dicsőségét keres­sük, hogy gyalázatra ne jussunk. Szép ifjúsági énekünk így fogalmaz: „Tied a dicsőség és imádat, felemeljük kezeinket, / És dicsérjük szent neved! / Ó, ha­talmas, kezed nagy csodákat tesz, / Veled senki nem ér fel!” Kedd (március 14.) [Uram,] erős vára vagya nincstelennek, erős vára a szegény­nek a nyomorúságban, oltalom a zivatarban, árnyék a hőségben - mert a hatal­­maskodók bűne olyan, mint a kőfalra zúduló zivatar. Ézs 25,4 (Róm 8,35.37; Jób 2.1- 10; 3MÓZ 25,1-12) Milyen nagy jelentősége van a hegyi menedékházaknak a turisták, kirándulók életében! Életünk országútján nekünk, földi vándorok­nak is van egy biztos menedékházunk: maga az Úr. Sőt örök menedékházról is gondoskodott az Úr számunkra, ha „földi porsátorunk” összeomlik. Adja az Úr, hogy az ő házában örökre menedéket kaphassunk egykor mindannyian! Szerda (március 15.) Ébren van szemem az éjszakai őrváltáskor is, és elmélkedem ígéreteiden. Zsolt 119,148 (Lk 2,19; Jn 16,29-33; 3MÓZ 25,35-43) A zsoltáros pél­dája által az Úr minket is fel akar ébreszteni még idejében a testi-lelki álomból. A lelki éberség, a lelki látás még fontosabb, mint a testi szemeinkkel való látás. Mert hiába látjuk életünk útkereszteződéseiben testi szemeinkkel az utat, ha rosszul döntünk. Ha lelki szemeinkkel nem tudjuk meglátni a számunkra helyes élet­­utat. Adja az Úr, hogy soha ne veszítsük el lelki szemeink elől Krisztus kereszt­jét, a megbocsátás, a naponkénti újrakezdés, a reménység keresztjét. Csütörtök (március 16.) Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyu­lás súlyos sebemre? Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak, amelynek nincsen állandóan vize. Jer 15,18 (íKor 13,12; íjn 1,8-2,2 [3-6]; Lk 18,31-43) Hegyi kirán­dulásaink során találkozhatunk egy nagyon érdekes természeti jelenséggel. Amint jövünk le a hegyről, gyönyörködhetünk egy lefelé csörgedező patakban, amely váratlanul eltűnik a szemünk elől. Azt gondolhatnánk, az a patak megszűnt, nincs is! De lent, a hegy lábánál újra előbukkan. Vajon nem így vagyunk-e Isten sze­mélyével kapcsolatban? Sokszor kételkedünk Isten megsegítő kegyelme felől. De az Úr testi szemeink számára láthatatlanul is munkálkodik. Nem késik el. Még idejében jön segítsége. Ezért soha ne kételkedjünk benne! Adjon nekünk az Úr mindenkor benne bízó, rendíthetetlen hitet! Péntek (március 17.) Taníts engem utaidra, Uram, hogy igazságod szerint jár­jak. Zsolt 86,11 (Mt 4,21-22; 2Kor 13,3-9; Lk 19,1-10) Isten igéje az élet igéje, amely az élet útját mutatja nekünk. Boldog ember az, aki megtalálja. Jézus mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.. ” (Jn 14,6) Út, amelyen járni lehet, út amely - Aki - célhoz vezet. Szívből kérjük a zsoltárossal együtt: „Utaidat, Uram, is­mertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!” (Zsolt 25,4) Szívleljük meg egy ismeretlen költő interneten terjedő szavait is: „Az élet útja kétes és nehéz. / Vezessen rajt’ egy láthatatlan kéz. / Azért ha lépsz, fontold meg léptedet, / Mert visszalépni nem mindig lehet.” Szombat (március 18.) Jövevény vagyok a földön. Zsolt 119,19 (Fii 3,20; Gál 2,16- 21; Lk 19,11-27) Bizony jövevények vagyunk. A zsidókhoz írt levél szerzője így fogalmaz: „Mert nincsen itt maradandó városunk...” (13,14) Ennek ellenére pró­bálunk úgy berendezkedni a földön, mintha öröklakásunk lenne itt. Azon fá­radozunk, hogy minél nagyobb vagyonra tegyünk szert. Tanulságos egy gaz­dag ember végrendelkezése: azt kérte, hogy koporsóján vágjanak kétoldalt lyü­­kat, hogy a két üres tenyere kiférjeü rajta. Hadd lássa mindenki, hogy semmi földi értéket nem visz magával. Pál apostol ezt az örömhírt mondja: „Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk...” (Fii 3,20) Nekünk és mindazoknak, akik elfogadják Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak, életük Urának, és aka­rata szerint élnek. ■ Riczinger József FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA! :° i© i© I© í© I© !co Vy !oc !os !^ !<N ■r-­KRÓNIKA Az Evangélikus Élet magazin kéthetente megjelenő hírlevele E-mail: evelet@lutheran.hu • EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu • Előfizetés: kiado@lutheran.hu • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá Mária (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Máté Tóth Zsuzsanna (matetot@gmail.com). Tervezőszerkesztő: Szabó Dávid Károly (david.szabo@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lütheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 06-1/317-5478,06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: ■ Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 2498-5309

Next

/
Thumbnails
Contents