Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)

2016-10-23 / 42. szám

Az Evangélikus Élet kéthetente megjelenő hírlevele 81. évfolyam, 42. szám 2016. október 23. Szentháromság ünnepe után 22. vasárnap Ára: 100 Ft Evangelikus.hu eisz.lutheran.hu Protestáns „összhangzat” a reformációi gálán Bényi Ildikó köszönti a megjelenteket - háttérben a Központi református kórus Személyes hitének megváltásával kezdte beszédét Magyarország igazságügyi minisztere az Uránia Nemzeti Film­színházban október 16-án tartott reformációi gálaesten. Trócsányi László annak a budapesti rendezvénynek volt idei főelőadója, mellyel - az Október a reformáció hónapja programsorozat keretében - elsősorban a protestáns fe­lekezetek kulturális értékeket őrző és teremtő szerepére kívánja irányítani a figyelmet a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT). Kodály Zoltán Szemem a hegyekre ve­tem (121. genfi zsoltár) című kórusmű­vének elhangzása után Steinbach József a MEÖT elnöke köszöntötte a patinás színházteremben megjelenteket: a test­véregyházak vezető képviselőit, az ál­lami és a kulturális élet neves személyi­ségeit, egyházaink espereseit, lelkésze­it, teológiai tanárait, a budapesti és a vi­déki gyülekezetek tagjait. A református püspök utalt a hónap idei vezérigéjére („Beszéljétek el dicsőségét a nemzeteknek, csodáit minden népnek!” - Zsolt 96,3), rámutatva, hogy az Isten dicsőségét megtapasztaló keresztényeknek ma is feladata hirdetni minden nemzet előtt: „Jézus Krisztus, Isten fia, Megváltó.” A gálát nyitó zsoltárfeldolgozást a Központi református kórus szólaltat­ta meg, amely - a Debreceni kollégiu­mi kántus vezetője, Berkesi Sándor ja­vaslatára - ez év februárjában alakult meg Erdélyi Dániel és Berkesi Boglár­ka karnagyok irányításával. A jelenleg mintegy harminc főt számláló - és to­vábbi tagok jelentkezését váró - ének­kar az elnöki köszöntő után további két zsoltárfeldolgozást adott elő, ezúttal Gárdonyi Zoltán szerzeményei közül. Reformáció és rend címmel tartott ünnepi előadásában Trócsányi Lász­ló igazságügyi miniszter hangoztatta, hogy „rendről nem csak jogi és poli­tikai értelemben szólhatunk - a lel­kekben is rendnek kell lenni. Ha ott rend van, akkor lesz rend a társada­lomban, gazdaságban, közéletben”. Hozzátette: a legfontosabb érték a lel­kiismeret rendje. Előadásában mind­azonáltal az állam és az egyház kap­csolatában kívánatos rendet világítot­ta meg nagy ívű, összegző történeti át­tekintéssel. A miniszteri beszédet követően a ki­bővített Jobbágy-kvartett koncertjét konferálta be a gálaest házigazdája, Bényi Ildikó televíziós műsorvezető. A Duna menti Neszmélyből szárma­zó baptista Jobbágy família családi zenekarát Jobbágy István alapította. A tizenhárom muzsikusra bővült „kvartett” a „Szelíd szemed, Úr Jé­zus...” kezdetű protestáns énekre írt variációkat adott elő nagy sikerrel. (A közismert dallamot feldolgozó dr. Beharka Pál orgonaművész, a Baptis­ta Teológiai Akadémia professor eme­­ritusa - unokája révén - szintén tag­ja lett a Jobbágy családnak.) A reformációi gálaest második ré­szét az Aszódi Evangélikus Petőfi Gim­názium és Kollégium diákjainak mű­sora nyitotta. Az 1728-ban alapított és 1994-ben ismét egyházi fenntartásba került intézmény az idei tanévtől már nemcsak nyolc évfolyamos gimnázi­umként, hanem általános iskolaként is igyekszik öregbíteni jó hírét. 2005 óta vezeti Szabó Andrásné az énekkarukat, amelynek szolgálata után a 8. osztály evangélikus hittancsoportja-adta elő Ernst Lange Kilenc kő című mártírium­­játékát. (Idén egyébként a gálaest ado­­ő mányait is az Aszódi Evangélikus Pe­tőfi Gimnázium és Kollégium javára ajánlották fel a szervezők.) Több éve már, hogy a reformációi gálaesten adják át a Protestáns Újság­írók Szövetségének (Prúsz) kitünteté­sét. A Rát Mátyásról elnevezett életmű­díját ezúttal Tóth-Máthé Miklós vehet­te át a szövetség elnökétől, Novotny Zoltántól. A mintegy harminc önálló kötetet jegyző református író-újságíró eredeti hivatását tekintve színművész, de a díjátadón költői kvalitásairól is megbizonyosodhatott a közönség, hi­szen - mintegy köszönetképpen - Őseim a prédikátorok című versét sza­valta el. Megérdemelt vastaps jutalmazta az idei kulturális estet záró Servet csán­gó zenekar rövid koncertjét is. Markó Botond és ifjú barátai a népzenét mindannyian csángó mesterektől ta­nulták, gyakorlatot pedig táncházak­ban zenélve szereztek. A reformációi gálaest gyülekezetének idén is megada­tott, hogy az Uránia Nemzeti Filmszín­házba ne szűrődjenek „disszonáns” hangok... ■ T. Pintér Károly Állj a lábadra! Országos evangelizációt tartottak a Deák téren Rengetegen jöttek szerte az országból, sőt határon túlról is Budapestre a De­ák téri evangélikus templomban ok­tóber 8-án tartott országos evangeli­­zációra, amelyet idén is egyházunk missziói bizottsága szervezett. Szeverényi János országos missziói lel­kész köszöntője után Szemerei János misszióért is felelős püspök imádsággal és egy igével (Zsolt 145,15) indította el a napot, majd az ötvenéves Hermons együttes zenei szolgálata következett. Ve­zetője, Győri János Sámuel pesterzsébeti lelkész a dalok között ismertette azok ke­letkezését is. Ö hirdette ezután az igét is az Apostolok cselekedetei 14,8-10 versei alapján, amelyek a születésétől fogva sán­ta ember meggyógyításáról szólnak. Hangsúlyozta: ha meggyógyultunk, fontos, hogy ne titkoljuk el örömünket, perdüljünk táncra örömünkben, és ne rejtsük el azt, ami megtörtént velünk. Folytatás a 2. oldalon !► Pásztorlevél a Magyarországi Evangélikus Egyház gyülekezeteinek az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójának ünnepén Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek! Az 1956-os forradalom és szabad­ságharc hatvanadik évfordulóján a há­la, a bűnbánat és a reménység érzé­se tölthet be minket. Hála, hogy a történelem Urát újra meg újra szabadító Istenként ismer­hetjük meg, aki gátat szab a diktatú­rák zsarnokságának és az elnyomó ha­talmaknak. Ő vezette ki egykor népét a rabszolgaság földjéről, és Jézus Krisztusban azért lett emberré, hogy megszabadítson minket. Öröm, hogy ezt a jubileumot ép­pen vasárnap tarthatjuk, amikor Jézus Krisztus feltámadásának szabadító győzelmét is ünnepeljük. Hálával emlékezünk azokra a hősök­re, akik hat évtizede a legdrágábbat, az életüket is készek voltak odaáldozni. Hálát adunk Istennek, hogy ma szabad és független országban élhe­tünk. A hála mellett őszinte bűnbánatra is szükségünk van ezen az évfordulón, mert csak ez teheti hitelessé ünnep­lésünket. Megvalljuk, hogy az 56-os forradalom és szabadságharc emlé­két gyakran sározták be különböző politikai erők a történelmi események tudatos meghamisításával és a teljes igazság elhallgatásával. Jézus tanítása egyértelmű: „...az igazság megszabadít.. ."56 még köz­tünk élő tanúinak is tartozunk azzal, hogy a forradalom és a szabadságharc hiteles történetét megismerjük, és megismertessük az utánunk jövő nemzedékekkel. Bűnbánattal valljuk, hogy az immár több mint negyed évszázada elnyert szabadság ajándékával gyakran ön­ző módon visszaéltünk... Ugyanak­kor 2016 októberében reménységgel tekintünk a jövőbe, hiszen ez a hónap egyben a reformáció hónapja is. Bízunk benne, hogy az egyház Ura, a reménység Istene, aki Szentlelkével 499 évvel ezelőtt megújította, és mind a mai napig megőrizte egyhá­zát, ma is fel tud használni minket a felelős szabadság és szeretet ajándé­kának hirdetésére, továbbadására és megélésére hazánkban éppúgy, mint az egész világon. Ebben a közös küldetésünkben áldjon és erősítsen meg minket sza­badító Istenünk az ő Leikével, az erő, a szeretet és a józanság leikével! Kérjük gyülekezeteinket, hogy no­vember 4-én, nemzeti gyásznapun­kon este hat órakor szólaljanak meg az evangélikus templomok harangjai, közös imádságra és emlékezésre hív­va mindannyiunkat. Erős vára mi Istenünk! Fabiny Tamás püspök Gáncs Péter püspök Szemerei JAnos püspök Oratio cecumenica [Lelkész:] Urunk, Istenünk, csak a te szavad teheti teljessé töredezett éle­tünket, szakadozott világunkat. Ezért könyörgünk hozzád. [Lektor:] Könyörgünk egyhá­zunkért és a földön élő összes keresz­tényért. Segíts bennünket, hogy kö­zösen, egy szívvel tanúskodjunk ró­lad, keressük akaratodat, és. példát mutassunk a szeretetben minden embernek. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk gyülekeze­tünkért és benne önmagunkért. Add, hogy jól használjunk fel min­den lehetőséget, amikor veled talál­kozhatunk, akaratodat megismerhet­jük, szeretetedet átélhetjük. Segíts bennünket testvérként szeretni egy­mást és a tőled kapott képességein­ket a közösség szolgálatába állítani. Ajándékozz meg nyitottsággal azok felé, akik a mi gyülekezetünkben ke­resnek téged. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk hazánkért és benne minden emberért. Segíts mindnyájunkat tisztességesnek ma­radni mindennapi küzdelmeink kö­zepette, és adj bölcsességet azoknak, akik életeket befolyásoló döntéseket hoznak. Az emlékezés napján kö­szönjük neked azokat, akik szaba­dabb és emberibb világot akartak ha­zánkban, és egyéni érdekeiket, akár saját életüket is feláldozták az igaz­ságtalanság, az elnyomatás ellen. Te segíts bennünket, emlékezőket, hogy megbecsüljük múltunkat. Ké­rünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk minden szükséget szenvedőért. Azokért, akik betegek, és azokért, akik bete­geket ápolnak. Azokért, akik gyászol­nak, és azokért, akiknek közeli ha­lálukkal kell szembenézniük. Azo­kért, akik megélhetési gondokkal küzdenek, és azokért, akiknek nyu­galomra, békére és elfogadásra len­ne szükségük. Azokért, akiknek családi problémáik vannak, és azo­kért, akik csak vágynak családra, de egyedül élnek. Minden szükségünk­ben te tudsz megajándékozni min­ket gazdagabban, mint kérnénk vagy gondolnánk. Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Könyörgünk mindenki­ért, aki téged keres, és mindenkiért, akinek életfeladata a te szavaid hir­detése: hittantanárokért, gyülekezeti munkásokért, lelkészekért és minden elhivatott keresztényért. Könyör­günk önmagunkért is, hogy egész életünkben kutassuk szavaid kincses­tárát, és kapcsolatban lehessünk ve­led most és az örökkévalóságban. Ké­rünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Hitet teremtő, vigasz­taló, erőt adó, gyógyító szavaid ere­jére bízzuk magunkat és az egész vi­lágot. Ámen.

Next

/
Thumbnails
Contents